Járási mentőcsoportok

Cegléd KvK:

Cegléd KvK illetékességi területén 2013-ban megalakult önkéntes járási mentőcsoportok a hivatásos erők megsegítésére jöttek létre. A mentőcsoportok vezetési-, lakosságvédelmi-, logisztikai-, és műszaki egységből épülnek fel. A mentőcsoportok létrehozásának célja, olyan gyors reagáló képességű, közösségtudattal rendelkező önkéntes polgári védelmi szervezetek létrehozása, melyek akár rendkívüli téli időjárás, akár belvízhelyzet, vagy egyéb, egész járást érintő veszélyhelyzet esetén bevethetőek, és megfelelő szaktudással rendelkeznek ahhoz, hogy a minősítést követően önállóan is képesek legyenek beavatkozni. Feladatuk a veszélyeztetett területen, területlezárás, területbiztosítás, őrzés és forgalomirányítás, térségi viharkárok, hosszan elhúzódó belvízi veszélyeztetettség, valamint több napon át tartó jelentős mennyiségű vegetációs tűz oltása közben képesek a tevékenység ellátására.

Ceglédi „Gerje” Járási Mentőcsoport: létszáma 64 fő, kitelepítési (kimenekítési), ideiglenes befogadási, visszatelepítési tevékenység

A járási mentőcsoport azzal a céllal jött létre, hogy az adott járás területén együttműködve a hivatásos szervekkel, megakadályozzák és felszámolják a katasztrófákkal járó károkat. Működési területe 12 településre terjed ki, melynek lakossága kb 90 000 fő. A ceglédi járásban, a terület jellegéből adódóan elsősorban viharkárokkal, belvízi veszélyeztetettséggel, valamint vegetációs tüzekkel kell számolni. A Gerje Mentőcsoportban a ceglédi járás polgárőr egyesületeinek tagjai, valamint a járási hivatal munkatársai is vállalták az önkéntes szerepet. A járási hivatal dolgozói a lakosságvédelmi egységben és a parancsnokságban vállaltak szerepet, alkalmasak a vezetés-irányítás, kitelepítés-befogadás feladatainak ellátására. A polgárőr egyesületek tagjai a veszélyeztetett területen munkát végző, területlezárásért, területbiztosításért, őrzésért és forgalom irányításért felelős hivatásos szervek állományának kiegészítésének feladatait vállalták. 

Egységei:

  • Parancsnokság
  • Lakosságvédelmi Egység
  • Logisztikai Egység
  • Műszaki Egység

Bázis: A Mentőcsoport megalakítási bázisa Cegléd Járási Hivatal 2700 Cegléd, Kossuth tér 1.  

Nagykátai „Tápió” Járási Mentőcsoport: létszáma 95 fő, városi kutató és mentő, műszaki mentő képesség, alapvető vízkár-elhárítási tevékenység, vezetés-irányítás, logisztikai képesség

A járási mentőcsoport működési területe Pest megye észak-keleti területe, mely 14 településre terjed ki. A települések közül három város, a fennmaradó települések pedig nagyközségek és községek. A területen élő lakosok száma kb.: 70 000 fő. 

A terület alapvetően mezőgazdasági jellegű, de van könnyű- és bedolgozó jellegű un. félnehéz ipar is. Működési területen rendkívüli nagy kiterjedésű külterületek, jelentős távolságok is vannak. Jellemző még, hogy nagy kiterjedésű erdők-nádasok, természetvédelmi területek és mezőgazdasági területek is találhatóak, melyek minden évben nagyszámú káresetet generálnak. 

A  mentőcsoportba beosztott tagszervezetek alapállapotban (riasztáson kívüli időszak) az egyénileg vállalt feladataikat, tevékenységeiket hajtják végre. Bekövetkezett esemény vagy katasztrófaveszély időszakában – amikor okszerűen lehet következtetni a mentőcsoport igénybevételének szükségességére – a tagszervezetek felkészülnek a riasztásra, alkalmazásra.

Egységei:

  • Parancsnokság
  • Lakosságvédelmi Egység
  • Logisztikai Egység
  • Műszaki Egység

Bázis: Mentőcsoport megalakítási bázisa Nagykáta Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság 2760 Nagykáta, Állomás u. 1.

Nagykőrösi „Kőris” Járási Mentőcsoport: létszáma 33 fő, városi kutató és mentő, műszaki mentő képesség

Nagykőrös járás védelmére, valamint a régió megsegítésére megalakuló, civil alapon szerveződő speciális mentőcsoport, amely képes a járás veszélyeztetettségéből - elsősorban belvízi, műszaki mentési, valamint rendkívüli időjárási veszélyekből- adódó helyzetek során jelentkező feladatok ellátására. A JMCS működési területe három települést fed le, melyen kb. 28000 állampolgár él. A szervezet alkalmazására a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény, valamint a kapcsolódó jogszabályok szerint akkor kerülhet sor, ha más szervek (tűzoltóság, mentőszolgálat, stb.) erői, eszközei nem képesek, vagy nem elegendőek a veszélyhelyzet felszámolásához, illetve, azt a lakosság, valamint a létfenntartáshoz szükséges anyagi javak védelme azt indokolttá teszi.

Egységei:

  • Parancsnokság
  • Lakosságvédelmi Egység
  • Infokommunikációs Egység
  • Logisztikai Egység
  • Műszaki Egység

Bázis: A Mentőcsoport megalakítási bázisa Nagykőrösi Önkormányzati Tűzoltóság 2750 Nagykőrös, Rákóczi út 5.

Érd KvK:

Budakeszi „Vadas” Járási Mentőcsoport: létszáma 31 fő, városi kutató és mentő, műszaki mentő képesség

A Vadas Mentőcsoport megalakításának célja a Budakeszi Járásban bekövetkező veszélyekre történő azonnali reagálás érdekében, a beavatkozó hivatásos erők megerősítésére, katasztrófaveszély, veszélyhelyzeti szintet el nem érő esetben, valamint különleges jogrend időszakában a polgári védelmi feladatok ellátása.

A Budakeszi Járás védelmére megalakult, civil alapon szerveződött speciális mentőcsoport, amely képes a járás veszélyeztetettségéből, elsősorban villámárvizek, rendkívüli időjárási veszélyekből adódó helyzetek, valamint a Budai-hegységben és a Zsámbéki-medence területén jelentkező speciális feladatok ellátására.

A csoport nevét a Budakeszi Vadaspark ihlette, melynek fontos küldetése, hogy az élmény alapú oktatás során ráirányítsa a figyelmet a természet védelemére, illetve a környezettudatos gondolkodásra. 
A 31 főt számláló mentőcsoport tagsága a Biatorbágyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Budaörs Városi Önkéntes Tűzoltó Közhasznú Egyesület, Páty Község Tűzoltó Egyesülete, a Váradi Mentőszolgálat Kft. és a Zsámbék Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületből áll össze. 
A mentőcsoport munkáját mikrobuszok, gépjárműfecskendők, mentőautók, terepjáró gépjárművek, kismotor fecskendők, szivattyúk és láncfűrészek segítik.

Egységei:

  • Vezetési törzs
  • Infokommunikációs egység
  • Egészségügyi és logisztikai egység
  • Műszaki egység I.
  • Műszaki egység II.
  • Műszaki egység III.
  • Műszaki egység IV.

Bázis: A Vadas Mentőcsoport megalakítási bázisa a Budakeszi Járási Hivatal (2092 Budakeszi, Fő utca 179.)

Érdi „Benta” Járási Mentőcsoport: létszáma 33 fő, városi kutató és mentő, műszaki mentő képesség, alapvető vízkár-elhárítási tevékenység

A Benta Mentőcsoport megalakításának célja az Érdi Járásban bekövetkező veszélyekre történő azonnali reagálás érdekében, a beavatkozó hivatásos erők megerősítésére, katasztrófaveszély, veszélyhelyzeti szintet el nem érő esetben, valamint különleges jogrend időszakában a polgári védelmi feladatok ellátása.

Az Érdi Járás védelmére megalakult, civil alapon szerveződött speciális mentőcsoport, amely képes a járás veszélyeztetettségéből, elsősorban ár- és belvízi, valamint rendkívüli időjárási veszélyekből adódó helyzetek során jelentkező feladatok ellátására.

A csoport nevét a Benta-patak ihlette, mely utal a járásra jellemző ár- és belvíz általi veszélyekre. A 33 főt számláló mentőcsoport tagsága az Érd Városi Polgárőr Egyesület, a Pest Megyei Speciális Mentő és Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a Tárnoki Önkéntes Tűzoltó Egyesületből áll össze. A mentőcsoport munkáját mikrobusz, gépjárműfecskendők, mentőautó, terepjáró gépjármű, kismotor fecskendők, szivattyúk és láncfűrészek segítik.

Egységei:

  • Vezetési törzs
  • Infokommunikációs egység
  • Egészségügyi és logisztikai egység
  • Műszaki egység I.
  • Műszaki egység II.
  • Műszaki egység III.

Bázis: A Benta Mentőcsoport megalakítási bázisa az Érdi Járási Hivatal (2030 Érd, Budai út 8.)

Pilisvörösvári „Kevély” Járási Mentőcsoport: létszáma 41 fő, városi kutató és mentő, műszaki mentő képesség

A Kevély Mentőcsoport megalakításának célja a Pilisvörösvári Járásban bekövetkező veszélyekre történő azonnali reagálás érdekében, a beavatkozó hivatásos erők megerősítésére, katasztrófaveszély, veszélyhelyzeti szintet el nem érő esetben, valamint különleges jogrend időszakában a polgári védelmi feladatok ellátása.

A Pilisvörösvári Járás védelmére megalakult, civil alapon szerveződött speciális mentőcsoport, amely képes a járás veszélyeztetettségéből, elsősorban villámárvizek, rendkívüli időjárási veszélyekből adódó helyzetek, valamint a Pilis-hegységben jelentkező speciális feladatok ellátására.

A csoport nevét a Pilis-hegységben található Nagy-Kevély sasbérc ihlette, mely lábainál 6 patak fut össze a környező hegyekből, ezáltal utalva a járásra jellemző villámárvíz általi veszélyekre. 
A 41 főt számláló mentőcsoport tagsága a Piliscsabai Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület, a Solymári Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület, illetve a Váradi Mentőszolgálat Kft. A mentőcsoport munkáját mikrobuszok, gépjárműfecskendők, mentőautók, terepjáró gépjárművek, kismotor fecskendők, szivattyúk és láncfűrészek segítik.

Egységei:

  • Vezetési törzs
  • Infokommunikációs egység
  • Egészségügyi és logisztikai egység
  • Műszaki egység I.
  • Műszaki egység II.
  • Műszaki egység III.

Bázis: A Kevély Mentőcsoport megalakítási bázisa a Pilisvörösvári Járási Hivatal (2085 Pilisvörösvár, Fő utca 66.)

Ráckevei „Kisduna” Járási Mentőcsoport: létszáma 25 fő, városi kutató és mentő, műszaki mentő képesség, alapvető vízkár-elhárítási tevékenység

A Kisduna Mentőcsoport megalakításának célja a Ráckevei Járásban bekövetkező veszélyekre történő azonnali reagálás érdekében, a beavatkozó hivatásos erők megerősítésére, katasztrófaveszély, veszélyhelyzeti szintet el nem érő esetben, valamint különleges jogrend időszakában a polgári védelmi feladatok ellátása.

A Ráckevei Járás védelmére megalakult, civil alapon szerveződött speciális mentőcsoport, amely képes a járás veszélyeztetettségéből, elsősorban ár- és belvízi, valamint rendkívüli időjárási veszélyekből adódó helyzetek során jelentkező feladatok ellátására.

A csoport nevét a Ráckevei (Soroksári)-Duna ihlette, mely utal a járásra jellemző ár- és belvíz általi veszélyekre.                                                                                                                        

 A 25 főt számláló mentőcsoport tagsága a Dömsödi Tűzoltó Egyesület, a Dömsödi Polgárőrség és a Kis-sziget Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A mentőcsoport munkáját gépjárműfecskendők, terepjáró gépjármű, csónak, kismotor fecskendők, szivattyúk és láncfűrészek segítik.

Egységei:

  • Vezetési törzs
  • Infokommunikációs egység
  • Műszaki egység I.
  • Műszaki egység II.
  • Műszaki egység III.

Bázis: A Kisduna Mentőcsoport megalakítási bázisa a Ráckevei Járási Hivatal (2300 Ráckeve, Szent István tér 4.)

Szigetszentmiklósi „Lakihegy” Járási Mentőcsoport: létszáma 29 fő, városi kutató és mentő, műszaki mentő képesség, alapvető vízkár-elhárítási tevékenység, árvízi és vízi mentési képesség

A Lakihegy Mentőcsoport megalakításának célja a Szigetszentmiklósi Járásban bekövetkező veszélyekre történő azonnali reagálás érdekében, a beavatkozó hivatásos erők megerősítésére, katasztrófaveszély, veszélyhelyzeti szintet el nem érő esetben, valamint különleges jogrend időszakában a polgári védelmi feladatok ellátása.

A Szigetszentmiklósi Járás védelmére megalakult, civil alapon szerveződött speciális mentőcsoport, amely képes a járás veszélyeztetettségéből, elsősorban ár- és belvízi, valamint rendkívüli időjárási veszélyekből adódó helyzetek során jelentkező feladatok ellátására.

A csoport nevét a Duna folyó partján, Szigetszentmiklós Város közigazgatási területéhez tartozó Lakihegy ihlette, mely utal a járásra jellemző ár- és belvíz általi veszélyekre. 
A 29 főt számláló mentőcsoport tagsága a Délegyházi-Dunavarsányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Makra Sándor Majosházai Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a Szigetszentmiklósi Vöröskeresztből áll össze. A mentőcsoport munkáját mikrobusz, gépjárműfecskendők, terepjáró gépjármű, csónak, kismotor fecskendők, szivattyúk és láncfűrészek segítik.

Egységei:

  • Vezetési törzs
  • Infokommunikációs egység
  • Egészségügyi és logisztikai egység
  • Műszaki egység I.
  • Műszaki egység II.

Bázis: A Lakihegy Mentőcsoport megalakítási bázisa a Szigetszentmiklósi Járási Hivatal (2310 Szigetszentmiklós, Apor Vilmos utca 1.)

Gödöllő KvK:

Aszódi „Galga” Járási Mentőcsoport: létszáma 22 fő, alapvető vízkár-elhárítási tevékenység

A Galga Mentőcsoport megalakításának célja, olyan speciális rendeltetésű önkéntes mentőcsoport létrehozása, felszerelése, működtetése, alkalmazási feltételeinek megteremtése, amely megfelelő vezetés és logisztika biztosítás mellett alkalmas különböző mentési tevékenységek végrehajtására.

Az Aszódi járás védelmére alakuló, civil alapon szerveződő speciális mentőcsoport, amely képes a járás veszélyeztetettségéből, elsősorban villámárvíz, belvíz, rendkívüli időjárás okozta műszaki mentési események során jelentkező feladatok ellátására.

A csoport neve a területen lévő legnagyobb patak, a Galga patak nevéből származik.

A 22 főt számláló mentőcsoport tagsága a az Iszapfaló Kft. tagjaiból, az Octopus BVSE búvárjaiból, és civil személyekből tevődik össze. A mentőcsoport rendelkezik a beavatkozásokhoz szükséges eszközökkel, terepjáró gépjárművel, szivattyúval, motorcsónakkal és aggregátorral. Speciális víztisztító berendezéssel is rendelkezik, amelyet az Iszapfaló Kft. fejlesztett ki és használ.

Egységei:

  • vezetési törzs
  • műszaki egység
  • logisztikai egység

A szervezet alkalmazására akkor kerülhet sor, ha más szervek képességei nem elegendőek a kárfelszámoláshoz, illetve ha azt a lakosság, valamint a létfenntartáshoz szükséges anyagi javak védelme indokolttá teszi.

Bázis: Iszapfaló Kft. 2100 Gödöllő, Ősz u. 20.

A mentőcsoport által végrehajtott gyakorlatok:

2014. március 29-én Gödöllő, Rendszerbeállító gyakorlat

2014. október 04-én Lupa tó, Nemzeti Minősítő gyakorlat

2019. szeptember 29-én Gödöllő, Nemzeti Minősítő gyakorlat

Gödöllői „Rákos” Járási Mentőcsoport: létszáma 27 fő, városi kutató és mentő, műszaki mentő képesség

A Rákos Mentőcsoport megalakításának célja, olyan speciális rendeltetésű önkéntes mentőcsoport létrehozása, felszerelése, működtetése, alkalmazási feltételeinek megteremtése, amely megfelelő vezetés és logisztika biztosítás mellett alkalmas különböző mentési tevékenységek végrehajtására.

A Gödöllői járás védelmére alakuló, civil alapon szerveződő speciális mentőcsoport, amely képes a járás veszélyeztetettségéből, elsősorban rendkívüli időjárás okozta műszaki mentési események során jelentkező feladatok ellátására.

A csoport neve a területen lévő legnagyobb patak, a Rákos patak nevéből származik.

A 27 főt számláló mentőcsoport tagsága a Csömör ÖTE tagjaiból tevődik össze. A mentőcsoport rendelkezik a beavatkozásokhoz szükséges eszközökkel, gépjármű fecskendővel, láncfűrésszel, terepjáró gépjárművekkel, szivattyúval és aggregátorral.

Egységei:

  • vezetési törzs
  • műszaki egység
  • logisztikai egység

Bázis: Csömör ÖTE, 2141 Csömör, Bitskey u. 15.

A mentőcsoport által végrehajtott gyakorlatok:

2014. március 29-én Gödöllő, Rendszerbeállító gyakorlat

2014. október 04-én Lupa tó, Nemzeti Minősítő gyakorlat

2019. szeptember 29-én Gödöllő, Nemzeti Minősítő gyakorlat

Monor KvK:

Dabasi Járási Mentőcsoport: létszáma 16 fő, alapvető vízkár-elhárítási tevékenység, légi felderítő képesség

A Dabasi Járási Önkéntes Mentőcsoport megalakításának célja, olyan speciális rendeltetésű önkéntes mentőcsoport létrehozása, felszerelése, működtetése, alkalmazási feltételeinek megteremtése, amely megfelelő vezetés és logisztika biztosítása mellett alkalmas alapvető vízkár-elhárítási tevékenység végrehajtására elsősorban az adott járás területén. 

A Dabasi Járás illetékességi területének védelmére megalakult, civil alapon szerveződő speciális mentőcsoport, amely képes a járás veszélyeztetettségéből adódó - elsősorban belvíz, rendkívüli időjárás okozta műszaki mentési események során keletkező - feladatok ellátására.  A Dabasi Járási Önkéntes Mentőcsoportban az Ócsa Önkéntes Tűzoltó Egyesület, mint a mentőcsoport jogi személyiségű tagszervezete vállalta az önkéntes szerepet, összesen 16 fővel. 

A Dabasi Járáshoz tartozó települések: Bugyi, Dabas, Hernád, Inárcs, Kakucs, Örkény, Pusztavacs, Táborfalva, Tatárszentgyörgy, Újhartyán, Újlengyel.

A mentőcsoport munkáját az alábbi tagszervezeti tulajdonban lévő eszközök segítik: gépjárműfecskendő, láncfűrészek, szivattyúk, kéziszerszámok, tűzoltó-technikai eszközök. 

Egységei:

  • Parancsnokság
  • Infokommunikációs egység
  • Lakosságvédelmi egység
  • Műszaki-mentő egység
  • Logisztikai Egység

Bázis: Mentőcsoport megalakítási bázisa: Ócsa Önkéntes Tűzoltó Egyesület, 1364 Ócsa, Kiss János u. 34-38.                                             

Gyáli Járási Mentőcsoport: létszáma 30 fő, alapvető vízkár-elhárítási tevékenység

A Gyáli Járási Önkéntes Mentőcsoport megalakításának célja, olyan speciális rendeltetésű önkéntes mentőcsoport létrehozása, felszerelése, működtetése, alkalmazási feltételeinek megteremtése, amely megfelelő vezetés és logisztika biztosítása mellett alkalmas alapvető vízkár-elhárítási tevékenység, továbbá műszaki mentő tevékenység végrehajtására elsősorban az adott járás  területén. 

A Gyáli Járás illetékességi területének védelmére megalakult, civil alapon szerveződő speciális mentőcsoport, amely képes a járás veszélyeztetettségéből adódó - elsősorban belvíz, rendkívüli időjárás okozta műszaki mentési események során keletkező - feladatok ellátására.  A Gyáli Járási Önkéntes Mentőcsoportban a FEGY Polgárőr és tűzoltó Egyesület, mint a mentőcsoport jogi személyiségű tagszervezete vállalta az önkéntes szerepet, összesen 30 fővel. 

A Gyáli Járáshoz tartozó települések: Alsónémedi, Felsőpakony, Gyál, Ócsa.

A mentőcsoport munkáját gépjárműfecskendők, személygépkocsik, szivattyúk, láncfűrészek, kézi szerszámok segítik. 

Egységei:

  • Parancsnokság
  • Infokommunikációs egység
  • Lakosságvédelmi egység
  • Műszaki-mentő egység
  • Logisztikai Egység

Bázis: Mentőcsoport megalakítási bázisa: FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület, 2360 Gyál, Rákóczi Ferenc út 42-44.

Monori „Kőhíd” Járási Mentőcsoport: létszáma 33 fő, alapvető vízkár-elhárítási tevékenység, árvízi és vízi mentési képesség

A Monori „KŐHÍD” Járási Önkéntes Mentőcsoport megalakításának célja, olyan speciális rendeltetésű önkéntes mentőcsoport létrehozása, felszerelése, működtetése, alkalmazási feltételeinek megteremtése, amely megfelelő vezetés és logisztika biztosítása mellett alkalmas alapvető vízkár-elhárítási tevékenység, továbbá búvár tevékenység végrehajtására elsősorban az adott járás  területén. 

A Monori Járás illetékességi területének védelmére megalakult, civil alapon szerveződő speciális mentőcsoport, amely képes a járás veszélyeztetettségéből adódó - elsősorban villámárvíz, belvíz, rendkívüli időjárás okozta műszaki mentési események során keletkező - feladatok ellátására.  A Monori „KŐHÍD” Járási Önkéntes Mentőcsoportban a Gyömrői Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület, mint a mentőcsoport jogi személyiségű tagszervezete, illetve a Nyáregyházi Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület- és a KÖVÁL Zrt. önkéntes tagjai vállalták az önkéntes szerepet, összesen 33 fővel. 

A Monori Járáshoz tartozó települések: Bénye, Csévharaszt, Gomba, Gyömrő, Káva, Monor, Monorierdő, Nyáregyháza, Pánd, Péteri, Pilis, Vasad.

A mentőcsoport munkáját a mentőcsoport üzemeltetésében lévő VW Amarok terepjáró (tűzoltó szakfelszereléssel), illetve az alábbi tagszervezeti tulajdonban lévő eszközök segítik: gépjárműfecskendő, csónak, szivattyúk, láncfűrészek, tűzoltó-technikai eszközök. 

Egységei:

  • Parancsnokság
  • Infokommunikációs egység
  • Lakosságvédelmi egység
  • Műszaki-mentő egység
  • Logisztikai Egység

Bázis: Mentőcsoport megalakítási bázisa: Gyömrői Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület, 2230 Gyömrő, Lengyel u. 8/a.                                                 

Vecsési Járási Mentőcsoport: létszáma 16 fő, alapvető vízkár-elhárítási tevékenység

A Vecsési Járási Önkéntes Mentőcsoport megalakításának célja, olyan speciális rendeltetésű önkéntes mentőcsoport létrehozása, felszerelése, működtetése, alkalmazási feltételeinek megteremtése, amely megfelelő vezetés és logisztika biztosítása mellett alkalmas alapvető vízkár-elhárítási tevékenység végrehajtására elsősorban az adott járás területén. 

A Vecsési Járás illetékességi területének védelmére megalakult, civil alapon szerveződő speciális mentőcsoport, amely képes a járás veszélyeztetettségéből adódó - elsősorban belvíz, rendkívüli időjárás okozta műszaki mentési események során keletkező - feladatok ellátására.  A Vecsési Járási Önkéntes Mentőcsoportban az Ecser Önkéntes Tűzoltó Egyesület, mint a mentőcsoport jogi személyiségű tagszervezete vállalta az önkéntes szerepet, összesen 16 fővel. 

A Vecsési Járáshoz tartozó települések: Ecser, Maglód, Üllő, Vecsés.

A mentőcsoport munkáját az alábbi tagszervezeti tulajdonban lévő eszközök segítik: személyszállító gépjármű, tűzoltó-technikai eszköz (gyorsbeavatkozó), láncfűrészek, szivattyúk, kéziszerszámok.

Egységei:

  • Parancsnokság
  • Infokommunikációs egység
  • Lakosságvédelmi egység
  • Műszaki-mentő egység
  • Logisztikai Egység

Bázis: Mentőcsoport megalakítási bázisa: Ecser Önkéntes Tűzoltó Egyesület, 2233 Ecser, Széchenyi u. 1. 

Vác KvK:

Dunakeszi „Keszi” Járási Mentőcsoport: létszáma 21 fő, alapvető vízkár-elhárítási tevékenység

A „Keszi” Mentőcsoport megalakításának célja, olyan képességű erő létrehozása, amely az EU polgári védelmi mechanizmusának megfelelően hosszabb távon is képes hozzájárulni a járásban, bekövetkező katasztrófahelyzetek hatékony kezeléséhez, felszámolásához. Dunakeszi Járás védelmére megalakuló civil alapon szerveződő mentőcsoport, amely képes a járás veszélyeztetettségéből, elsősorban ár- és belvízi, valamint rendkívüli időjárási veszélyekből adódó helyzetek során jelentkező feladatok ellátására. A mentőcsoport 21 főt számláló mentőcsoport tagsága a Dunakeszi Polgárőr Egyesület, Göd Polgárőr Egyesület, valamint Vác Önkéntes Tűzoltó Egyesületéből tevődik össze.

Rendeltetése:  A Dunakeszi Járás illetékességi területén vizek kártételei elleni védekezés, műszaki-mentő kézi munkálatokban való részvétel. A települési polgári védelmi szervezetek megerősítésére illetve szükség esetén váltásukra alkalmazhatóak. 

Feladata: A Dunakeszi Járásban bekövetkező veszélyekre történő azonnali reagálás érdekében, a beavatkozó hivatásos erők megerősítésére, katasztrófaveszély, veszélyhelyzeti szintet el nem érő esetben, valamint különleges jogrend időszakában a polgári védelmi feladatok ellátása. 

A Dunakeszi Járáshoz tartozó települések: Csomád, Dunakeszi, Göd, Fót

Egységei:

  • Vezetési törzs
  • Műszaki egység

Bázis: A „Keszi” Mentőcsoport megalakítási bázisa Dunakeszi Járási Hivatal ( 2120 Dunakeszi, Fő út 143.)

Gyakorlatok, kiképzések:

A mentőcsoport a rendszerbe állító gyakorlatára 2013. november 21-én, került sor Szentendrén. A Nemzeti Minősítő gyakorlatai:

2014. október 10-én hajtotta végre Budakalászon, majd 2019. szeptember 29-én Kosdon tett eleget a Nemzeti Minősítés követelményeinek. A Nemzeti Minősítő gyakorlaton feladatai voltak: - az árvízi védekezésben történő közreműködés, területzárási-őrzési, forgalomirányítási feladatok végrehajtása, valamint műszaki mentés.

Szentendrei „Endre” Járási Mentőcsoport: létszáma 21 fő, alapvető vízkár-elhárítási tevékenység

Az „Endre” Mentőcsoport megalakításának célja, olyan képességű erő létrehozása, amely az EU polgári védelmi mechanizmusának megfelelően hosszabb távon is képes hozzájárulni a járásban, bekövetkező katasztrófahelyzetek hatékony kezeléséhez, felszámolásához.

Szentendre Járás védelmére megalakuló civil alapon szerveződő mentőcsoport, amely képes a járás veszélyeztetettségéből, elsősorban ár- és belvízi, valamint rendkívüli időjárási veszélyekből adódó helyzetek során jelentkező feladatok ellátására.

A mentőcsoport 21 főt számláló mentőcsoport tagsága a Szentendre Város Önkéntes Tűzoltó Egyesület, és a Szentendrei-sziget Önkéntes Tűzoltó Egyesületéből, tevődik össze.

Rendeltetése:  A Szentendrei Járás illetékességi területén vizek kártételei elleni védekezés, műszaki-mentő munkálatokban való részvétel. A települési polgári védelmi szervezetek megerősítésére illetve szükség esetén váltásukra alkalmazhatóak. 

Feladata: A Szentendrei Járásban bekövetkező veszélyekre történő azonnali reagálás érdekében, a beavatkozó hivatásos erők megerősítésére, katasztrófaveszély, veszélyhelyzeti szintet el nem érő esetben, valamint különleges jogrend időszakában a polgári védelmi feladatok ellátása. 

A Szentendrei Járáshoz tartozó települések: Budakalász, Csobánka, Dunabogdány, Kisoroszi, Leányfalu, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pomáz, Pócsmegyer, Szentendre, Szigetmonostor, Tahitótfalu, Visegrád.

Egységei:

  • Vezetési törzs
  • Műszaki egység

Bázis:

A „Endre” Mentőcsoport megalakítási bázisa szentendrei Járási Hivatal (2000 Szentendre, Dózsa Gy. u. 8.)

Gyakorlatok, kiképzések:

A mentőcsoport a rendszerbe állító gyakorlatára 2013. november 21-én, került sor Szentendrén. A Nemzeti Minősítő gyakorlatai:

2014. október 10-én hajtotta végre Budakalászon, majd 2019. szeptember 29-én Kosdon tett eleget a Nemzeti Minősítés követelményeinek. A Nemzeti Minősítő gyakorlaton feladatai voltak: - az árvízi védekezésben történő közreműködés, valamint műszaki mentés.

Szobi „Dupoly” Járási Mentőcsoport: létszáma 21 fő, alapvető vízkár-elhárítási tevékenység

A „Dupoly” Mentőcsoport megalakításának célja, olyan speciális rendeltetésű önkéntes mentőcsoport létrehozása, felszerelése, működtetése, alkalmazási feltételeinek megteremtése, amely megfelelő vezetés logisztika biztosítása mellett alkalmas vizek kártételei elleni mentési tevékenység végrehajtására. 

Rendeltetése:

Szobi Járás védelmére megalakuló civil alapon szerveződő mentőcsoport, amely képes a járás veszélyeztetettségéből, elsősorban ár- és belvízi, valamint rendkívüli időjárási veszélyekből adódó helyzetek során jelentkező feladatok ellátására.

A mentőcsoport 21 főt számláló mentőcsoport tagsága a Szobi Polgárőr Egyesületből tevődik össze.

Feladata:

A Szobi Járásban bekövetkező veszélyekre történő azonnali reagálás érdekében, a beavatkozó hivatásos erők megerősítésére,- munkájuk segítése technikai eszközökkel és szaktudással-, katasztrófaveszély, veszélyhelyzeti szintet el nem érő esetben, valamint különleges jogrend időszakában a polgári védelmi feladatok ellátása. 

Fő tevékenységük: elsősorban ár- és belvízi, valamint rendkívüli időjárási veszélyekből adódó helyzetek során jelentkező feladatok ellátására.

A Szobi Járáshoz tartozó települések: Bernecebaráti, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Kemence, Kismaros,, Kóspallag, Letkés, Márianosztra, Nagybörzsöny, Nagymaros, Perőcsény, Szob, Szokolya, Tésa, Vámosmikola, Verőce, Zebegény.

Egységei:

  • Vezetési törzs
  • Műszaki egység

Bázis:

A „Dupoly” Mentőcsoport megalakítási bázisa Szobi Járási Hivatal (2628, Szob, Árpád út 19.)

Gyakorlatok, kiképzések:

A mentőcsoport a rendszerbe állító gyakorlatára 2013. november 21-én, került sor Szentendrén. A Nemzeti Minősítő gyakorlatai:

2014. október 10-én hajtotta végre Budakalászon, majd 2019. szeptember 29-én Kosdon tett eleget a Nemzeti Minősítés követelményeinek. A Nemzeti Minősítő gyakorlaton feladatai voltak: - az árvízi védekezésben történő közreműködés

Váci „Naszály” Járási Mentőcsoport: létszáma 21 fő, városi kutató és mentő, műszaki mentő képesség, kitelepítési (kimenekítési), ideiglenes befogadási, visszatelepítési tevékenység

A Naszály Mentőcsoport Váci Járás védelmére, valamint a megye megsegítésére megalakuló civil alapon szerveződő speciális mentőcsoport, amely képes a járás veszélyeztetettségéből adódó helyzetek során jelentkező olyan mentési feladatok ellátására, amelyre az elsődleges beavatkozók, vagy a megalakított polgári védelmi szervezetek jellegükből adódóan nem képesek.

Rendeltetése:

Váci Járás védelmére megalakuló civil alapon szerveződő mentőcsoport, amely képes a járás veszélyeztetettségéből, elsősorban ár- és belvízi, valamint rendkívüli időjárási veszélyekből adódó helyzetek során jelentkező feladatok ellátására.

A mentőcsoport 21 főt számláló mentőcsoport tagsága a Funnycar Tréning Kft. munkatársai, és eszközei adják.

Feladata:

A Váci Járásban bekövetkező veszélyekre történő azonnali reagálás érdekében, a beavatkozó hivatásos erők megerősítésére,- munkájuk segítése technikai eszközökkel és szaktudással-, katasztrófaveszély, veszélyhelyzeti szintet el nem érő esetben, valamint különleges jogrend időszakában a polgári védelmi feladatok ellátása. 

Fő tevékenységük: A katasztrófavédelem munkáját elsősorban a speciális terepviszonyok közötti mentések esetén tudják jelentősen támogatni, mivel a két fő erősségük, a speciális terepjáró képességű járművekkel, valamint kötéltechnikai mentéshez szükséges eszközökkel való felszereltségük. Ezek segítségével igyekeznek a hivatásos egységek kutatási-mentési tevékenységét támogatni.

A Váci Járáshoz tartozó települések: Acsa, Csörög, Csővár, Galgagyörk, Kisnémedi, Kosd, Őrbottyán, Penc, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Rád, Sződ, Sződliget, Vácduka, Vác, Váckisújfalu, Vácrátót. 

Egységei:

  • Vezetési törzs
  • Kutatási-mentési egység
  • Logisztikai egység

A „Naszály” Mentőcsoport megalakítási bázisa Váci Járási Hivatal ( 2600 Vác, Március 15 tér.)

Gyakorlatok, kiképzések:

A mentőcsoport a rendszerbe állító gyakorlatára 2013. november 21-én, került sor Szentendrén. A Nemzeti Minősítő gyakorlatai:

2014. október 10-én hajtotta végre Budakalászon, majd 2019. szeptember 29-én Kosdon tett eleget a Nemzeti Minősítés követelményeinek. A Nemzeti Minősítő gyakorlaton feladatai voltak: - az árvízi védekezésben történő közreműködés, városi kutató mentés, valamint műszaki mentés.