Pest megyébe érkezett a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának vándorkiállítása

2020. október 14. 11:09

A kiállítás gróf Széchenyi Ödön munkásságától, illetőleg az első hivatásos magyar tűzőrség 1870-es megalakulásától napjainkig mutatja be a magyar tűzoltóság azóta eltelt másfél évszázadának történetét. A kiállításnak a héten a Monor Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság ad helyet.

A korabeli dokumentumokkal, metszetekkel és fényképekkel gazdagon illusztrált tablókon keresztül az érdeklődők megismerhetik, hogyan vált a tűzoltóság a 19. század végétől kezdve lelkes polgári önkéntes mozgalomból a városok szervezett, hivatásos testületévé, a tűzoltás és a mentés pedig speciális ismereteket igénylő önálló új szakmává. Hogyan álltak helyt tűzoltóink a 20. századi világégések idején, majd jött létre 1948-ban az állami tűzoltóság, végül a rendszerváltást követően hogyan alakult meg az egységes katasztrófavédelem. A szervezeti átalakulásokon, technikatörténeti fejlődésen, néhány emlékezetes tűzeseten túl megemlékezünk a szakma nagyjairól is, és nem utolsó sorban a képek segítségével betekintést nyerhetünk a régebbi korok tűzoltóinak munkájába.

A tárlatot februárban először a Belügyminisztériumban láthatta a szakmai közönség, majd márciustól vándorkiállításként járja az országot: az év végéig eljut minden megyébe.

A vándorkiállítást Monoron Branyiczky Márk tű. ezredes, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója és Béres Károly tű. őrnagy, a Monor Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka is megtekintette.

Fotó: Pest MKI