Szökőár tsunami

Bár Magyarország nem fekszik tengerpart közelében, de külföldi utazásaink során előfordulhat olyan eset, amikor ezzel a veszélyhelyzettel is számolnia kell. A szökőárt (tsunami, cunami) földrengés, földcsuszamlás, meteorbecsapódás válthatja ki. Szökőár földrengés esetén a jelenlegi ismereteink szerint akkor következik be, amikor a rengés magnitúdója a Richter skála szerinti 6.5-et meghaladja, valamint a fészekmélység (hipocentrum) 35-40 kilométer, vagy ennél kisebb. A tsunami kialakulásához az is elengedhetetlen, hogy a kéreglemezek "függőleges" irányba mozduljanak el, ezáltal a víztömeget "megfelelő" irányba lökje meg. Jó tudni azt is, hogy ellentétben a filmekben látott 10-20 méteres hullámfalakkal ellentétel, egy érkező szökőár már 45 centiméteres(!) magasságával is pusztító erőt képvisel. Az alábbi "Biztonsági Teendőket" az Amerikai Szövetségi Katasztrófavédelmi Hivatal (FEMA) útmutatása alapján tesszük közzé. 

MI A TEENDŐ, HA ERŐS FÖLDRENGÉST ÉREZ, MIKOR TENGERPARTI ÖVEZETBEN TARTÓZKODIK? 

HA LEGALÁBB 20 MÁSODPERCES FÖLDRENGÉST ÉREZ, AMIKOR ÖN A TENGERPARTON TARTÓZKODIK, AKKOR :

  • Először is azonnal feküdjön a földre, húzza össze magát, és maradjon így amíg tartanak a rengések.
     
  • A rengések elmúltával terelje össze a családtagjait, és hagyja el a partot azonnal.
     
  • Hagyjon hátra minden ingóságot, mivel a szökőár akár perceken belül elérheti a partot. Próbáljon magasabban fekvő területre menekülni.
     
  • Ügyeljen az estleges leszakadt elektromos kábelekre, nem menjen a közelükbe, illetve maradjon távol az épületektől, hidaktól, mivel nagyobb törmelékdarabok hullhatnak le róluk egy utórengés során.
     

MI A TEENDŐ, HA ELRENDELIK A SZÖKŐÁRFIGYELÉST (TSUNAMI WATCH, TSUNAMI INFORMATION):

  • Hallgassa a rádiót, hogy minden fontos információról tudomás szerezhessen, mivel a nyílt tengeren a szökőár nem vehető észre, ezért fontos tudni, hogy egy földrengés az egyetlen előjele annak, ha egy esetleges szökőár közeledik a part felé.
     
  • Ellenőrizze, a kimenekítési csomagját, lehet, hogy bizonyos dolgok szavatossága lejárt, vagy kifogytak, gondoskodjon pótlásukról.
     
  • Győződjön meg a családtagjai tartózkodási helyéről, és beszéljék át újra a kimenekítési tervet. Győződjön meg róla, hogy mindenki számára világos-e, hogy mekkora veszélyt jelent egy szökőár, és hogy tudják-e hogyan juthatnak el egy biztonságot nyújtó helyre.
     
  • Ha különleges menekülési szükségletei vannak (pl. kiskorú-, idős-, vagy mozgáskorlátozott hozzátartozó), gondoljon arra, hogy így több időt vehet igénybe a kimenekítés. Induljon el a kellő időben!
     
  • Ha belefér az időbe, akkor rögzítse a lakása, üzlete környékén található dolgokat, amelyeket elsodorhat a víz. Ezen tárgyak rögzítése, vagy az épületben való elhelyezése csökkenti a sérülésük, vagy elvesztésük kockázatát.
     
  • Legyen felkészülve a kimenekítésre, ha Ön felkészült, akkor gyorsabban tudja elhagyna a veszélyes területet egy szökőár riadó kihirdetésekor.
     

MI A TEENDŐ, HA ELRENDELTÉK A SZÖKŐÁR RIADÓT (TSUNAMI WARNING):

  • Hallgassa a rádiót, hogy bővebb információhoz juthasson. A hatóságok csak akkor rendelnek el szökőár riadót, ha úgy látják, hogy valóban fenn áll egy szökőár veszélye.
     
  • Kövesse a helyi hatóságok utasításait. Az általuk ajánlott menekülési utak eltérhetnek az ön által használtaktól, illetve akár azt is tanácsolhatják, hogy még magasabban fekvő területre meneküljön.
     

MI A TEENDŐ,HA ÖN SZÖKŐÁR ÁLTAL VESZÉLYEZTETETT TERÜLETEN TARTÓZKODIK:

  • Ha hallja hivatalos szökőár riadó hangját, vagy szökőár közeledtének jeleit észleli, akkor azonnal kezdje meg a kimenekítést. A szökőár riadót akkor rendelik el, ha a hatóságok meg vannak győződve a szökőár veszélyről, és úgy vélik, hogy csak rövid idő áll rendelkezésre a menekülésre.
     
  • Vigye magával a kimenekítési csomagját, a csomagban található dolgok kényelmesebbé tehetik a kimenekítés körülményeit.
     
  • Menjen minél magasabban fekvő területre, és minél távolabb a vízparttól. A hatóságok nem tudják megbecsülni sem a szökőár magasságát, sem pedig a helyi hatásait. Ön életveszélybe sodorhatja magát, ha a szökőárat a partról, vagy egy szikláról óhajtja figyelemmel kísérni. Ha már látja a hullámot, akkor ön túl közel van hozzá ahhoz, hogy elmenekülhessen előle.
     
  • Csak azután térjen vissza otthonába/szállására, ha a helyi hatóságok közölték önnel, hogy biztonságos visszatérni. A szökőár nagy hullámok sorozata, és akár órákon át is tarthat, ne gondolja, hogy az első hullám elvonulásával a veszély el is múlt. A következő hullám akár magasabb is lehet az előzőnél!
     

MI A TEENDŐ EGY SZÖKŐÁR UTÁN? (TSUNAMI WARNING CANCEL)

  • Hallgassa a rádiót, ahol a helyi hatóságok fontos információkat közölhetnek, például megrongálódott hidakról, utakról és egyéb veszélyforrásokról.
     
  • Segítsen az esetleges sérülteken, vagy romok alá szorult embereken. Nyújtson elsősegélyt, ha szükséges. Hívjon segítséget. Ne mozgassa a súlyosan sérülteket, csak ha az adott helyen maradásuk közvetlen veszélyt jelent.
     
  • Segítse a kiskorú-, idős-, vagy mozgáskorlátozott áldozatokat. A bajban a nagycsaládosoknak is szüksége lehet az Ön segítségére.
     
  • A telefonját csak segélyhívásra használja! Ne terhelje feleslegesen a telefonhálózatot, hogy a segélyhívások számára legyen elegendő kapacitás!
     
  • Ne menjen be olyan épületbe, amely még mindig vízben áll. A víz alámoshatta az épületek alapjait, beszakadhat a padló, vagy összedőlhet az épület fala.
     
  • Amikor visszatér otthonába, legyen nagyon körültekintő! A szökőár következtében az épületek olyan helyeken is károsodhattak, amire Ön nem is gondolna! Figyeljen minden lépésére!
     
  • Húzzon keménytalpú cipőt! Az emberek a talpukon szerzett vágási sérüléseket szenvednek el leggyakrabban egy szökőár után.
     
  • Használjon elemről mőködő világító berendezéseket, ha átvizsgálja otthonát. Ezzel minimálisra csökkenti egy esetleges tűz kialakulásának a veszélyét.
     
  • Vizsgálja meg a falakat, a padlót, az ajtókat, a lépcsőket és az ablakokat, győződjön meg róla, hogy az épületet nem fenyegeti az összedőlés veszélye.
     
  • Vizsgálja meg az épület alapját, nem repedezett, vagy nem sérült-e meg. Az alap repedezettsége és sérülései egy épületet lakhatatlanná tehetnek.
     
  • Nézzen körül, nincs-e tűzveszély. A törött, vagy szivárgó gázcsövek, elárasztott elektromos aljzatok, tűzhely, vagy elektromos berendezések, gyúlékony vagy robbanékony anyagok jelenléte mind-mind veszélyt jelentenek. A tűz kialakulásának a veszélye a legnagyobb kockázat egy áradás után.
     
  • Nézze meg nem szivárog-e a gáz. Ha gáz szagot érez, vagy sziszegő, fújó hangot hall, akkor nyisson azonnal ablakot, majd hagyja el az épületet. Zárja el az épület fő gázcsapját, és értesítse a gázszolgáltatót egy szomszédos épületből. Ha bármilyen okból elzárta a gázt, a csap újranyitását bízza szakértőre!
     
  • Vizsgálja meg, hogy károsodott-e az elektromos hálózat az épületben. Ha szikrákat, szakadt vezetékeket lát, vagy égett szagot érez, azonnal áramtalanítsa az épületet a villanyóránál vagy a biztosíték szekrénynél. Ha ehhez vízzel elöntött részen kéne áthaladni, hívjon inkább villanyszerelőt! Minden elektromos készüléket ki kell szárítani és ellenőrzi kell a szökőár utáni első használat előtt!
     
  • Vizsgálja meg a csatorna- és vízhálózatot. Ha úgy látja, hogy megsérült a szennyvízcsatorna, ne használja a WC-t, hívjon vízvezeték szerelőt. Ha a vízvezeték megsérült, értesítse a vízszolgáltatót, és ne igyon a csapból. Ivóvízet nyerhet jégkockák felolvasztásával, vagy pedig sérülésmentes víztartályból.
     
  • Csak akkor használjon csapvizet, ha a helyi hatóságok szerint biztonságos a víz használata.
     
  • Vigyázzon, a víz esetleg állatokat sodorhatott magával a lakásába. Különösen vigyázzon a mérges kígyókkal! Egy bottal kotorásszon a lomok, romok között.
     
  • Készítsen fényképeket az épületben és az ingóságban esett károkról a biztosítási igények alátámasztására.
     
  • Nyissa ki az ablakokat és az ajtót, hogy az épület gyorsabban kiszáradhasson.
     
  • Lapátolja ki a sarat, amíg az nedves, így könnyebben tudnak kiszáradni a falak és a padló.
     
  • Ellenőrizze az élelmiszereket. Amelyik kapcsolatba került a vízzel, az szennyeződhetett, és ki kell dobni.
     

Felhasznált irodalom:
US FEMA, Traveller Safety Tipps 

Fordítás:
MPVSZ