Csökkent a lakóépület tüzek száma a tavalyi első félévi adatokhoz képest

2024. július 09. 11:59

2024 első félévében 227 lakóépület gyulladt ki, 32-vel, vagyis 14 százalékkal kevesebb, mint 2023 első hat hónapjában. Ebben az időszakban 4495 ezer négyzetméternyi épített terület égett le.

Az első félévben kigyulladt lakóépületekben 4 ember vesztette életét, 4-el kevesebb, mint a tavalyi év első félévében. Ezekben a tüzekben 21-en sérültek meg, pontosan annyi, mint tavaly ilyenkor.

2024-ben keletkezett lakástüzek eloltásához összesen 249 órára és 593 tűzoltójárműre volt szükség. A leghosszabb beavatkozás április 02-án volt Tárnokon volt, ahol egy használaton kívüli lakóház kapott lángra. A családi ház oltása az utómunkálatokkal együtt közel három órát vett igénybe.

A tűz pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 18 lakástűz kapcsán indult tűzvizsgálat. A leggyakrabban elektromos hiba, nyílt láng, a fűtési rendszer hibája, sütés-főzés, avar- vagy szemétégetés miatt csaptak fel a lángok. 9 otthonban szándékos gyújtogatás miatt keletkezett tűz. A legtöbb tűz a kéményben (14 százalék), konyhában (13 százalék), illetve hálószobában (9 százalék) keletkezett.

A 227 tűzzel érintett otthon közül csak 1-ben volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában megbízhatóan jeleznek. Ekkor még van idő cselekedni, a tüzet annak kezdeti stádiumában eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni.

Szén-monoxid miatt 2024 első felében 33-szor riasztották a tűzoltókat, pontosan ugyan annyiszor, mint egy évvel korábban. 3 ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést, 2 emberen már nem lehetett segíteni. Szén-monoxid akkor keletkezik, amikor zárt térben nyílt láng ég és a tűz környezetében nem megfelelő a levegő-utánpótlás. Mivel meleg vízre nyáron is szükségünk van, a szén-monoxid-mérgezés nyáron is fenyegető veszély. A nagy kánikulában előfordulhat, hogy a kintinél hűvösebb levegő beszorul a kéménybe, és a vízmelegítés során keletkező füstgáz nem tudja azt kilökni, emiatt visszaáramlik a lakótérbe és szén-monoxiddal telíti a helyiséget. Ilyen esetben nagy segítséget jelent egy megbízható, karbantartott szén-monoxid érzékelő.