Tűz keletkezett egy hulladéklerakóban Cegléd külterületén

2023. május 25. 09:19

Tűz keletkezett egy hulladéklerakóban Cegléd külterületén, az Emődi dűlőben szerdán késő délután. Mintegy kétezer négyzetméter területen nagy lánggal nagyon mélyről égett a szemét az M4-es autóút közelében fekvő telepen.

 A tűzhöz negyvenkilenc hivatásos, önkéntes és önkormányzati tűzoltó nagy erőkkel - tizenöt járművel, ebből kilenc vízszállítóval és két magasból mentő gépjárművel - vonultak, akik a tűz oltását több oldalról, két vízágyúval és négy vízsugárral kezdték meg a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat és a Pest vármegyei főügyeleti osztályvezető irányításával. Munkájukat három munkagép és négy tehergépjármű is segíti, melyek segítségével megbontják és homokkal takarják be a szemetet. A munkát eleinte az erős szél is nehezítette. A tűzoltók elsődleges feladata az volt, hogy a lángok továbbterjedését megakadályozzák, a tüzet körülhatárolják. Az este folyamán, a helyszínen a katasztrófavédelem két mobil laborja is folyamatos méréseket végzett, azonban egészségre ártalmas koncentrációt a levegőből nem mutattak ki. A víz utánpótlása biztosított a vízszállítók illetve a telep tüzivíz tározója által. 

A tűz oltásában a ceglédi, nagykátai, váci, dabasi, szigetszentmiklósi, jászberényi, szolnoki és kecskeméti hivatásos, valamint a farmosi, délegyházi, fóti és a lőrinc kertvárosi önkéntes, és a bicskei önkormányzati tűzoltók vesznek részt. Az északi oldalon már nem terjedt tovább a tűz, míg a déli oldalon négy vízsugárral lassították a lángokat. 

A végleges oltás jelenleg is folyamatban van, csütörtökön hajnali fél kettőre már ezer négyzetméterre csökkent a tűzzel érintett terület, az oltás folyamatos a vízágyúkkal, a vízsugarakkal illetve a munkagépek is dolgoznak és földdel fedik be az érintett területet. 

A tűz keletkezésének okát és körülményeit tűzvizsgálati eljárás fogja feltárni. 

(fotó: Pest KMSZ)