Rengeteg szép pályamunka érkezett az idei alkotói pályázatra is

2021. november 30. 09:35

Október 15-én lezárult az Országos Tűzmegelőzési Bizottság által meghirdetett alkotói pályázat. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra rengeteg, szebbnél szebb pályamű érkezett különböző kategóriában és korcsoportban.

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság tavasszal hirdette meg a kétkörös – országos és megyei –, felmenő rendszerű alkotópályázatát, melynek beadási ideje a kialakult rendkívüli helyzetre való tekintettel októberre módosult. A tűzvédelmet a középpontba állító pályázat célja, hogy a gyerekek kreatív alkotásokon keresztül mutassák be a tűzoltók izgalmas, egyben veszélyes világát. Ezt megtehették magának a hivatásnak a bemutatásával, egy-egy tűzoltói beavatkozás ábrázolásával ugyanúgy, mint bármilyen más, ötletesen elkészített, a tűzvédelem fontosságát hangsúlyozó alkotással. A több kategóriában beérkezett műveket többek között a szakmai szempontok alapján bírálta el a bizottság, mely során figyelembe kellett venne egy-egy alkotás esztétikai, a nyelvtani és társadalmi hasznosságát is - természetesen a tűzvédelmi szakmai szempontok alapján. E szempontok és a rengeteg jobbnál-jobb benyújtott művek alapján nem volt könnyű feladat a helyezettek kiválasztása. 

Idén a járványhelyzet miatt nem került sor ünnepélyes díjátadásra, így a helyezetteknek a tárgyjutalmakat postai úton, vagy a kirendeltségek munkatársai - a járványügyi helyzet szabályainak betartásával - juttatták/juttatják el a résztvevők iskolájába. Az első helyezést elérők automatikusan indulnak az országos megmérettetésen, aminek a díjátadó ünnepsége a kialakult járványügyi helyzet miatt online formában valósul meg 2021. december 07-én.

Köszönjük a beküldött rajzokat és munkákat, gratulálunk a nyerteseknek!

Megyei szinten elért eredmények:

Szabadkézi rajz:

Óvodások

1. Zábori Bence

2. Glied-Máté Soma

3. Garzó Barnabás

I. korcsoport (6-10 éves)

1. Terecskei Dóra

2. Karakas Daniella

3. Dávid Solt Koppány

II. korcsoport (11-14 éves)

1. Lakatos Buda Szilárd

2. Kozák Kamilla

3. Dávid Emma

Egyéb kézműves alkotás:

I. korcsoport

1. Gulácsi Nimród

Irodalmi alkotás

I. korcsoport

1. Gabányi-Varga Bíborka

2. Csoknyay Róza

3. Mojem Csenge Hanna

II. korcsoport

1. Rezessy Berta

III. korcsoport:

1. Jankai Luca