Épülettűz (panellakások tüzei)

A lakóépületekben keletkezett tüzek vizsgálati tapasztalatai azt mutatják, hogy az emberi tényező a tűzesetek túlnyomó részében döntő szerepet játszik. Tipikus keletkezési ok a tűzhelyen felejtett zsiradék túlhevülése és meggyulladása, a felügyelet nélkül hagyott gyertya, mécses – ide értve az adventi, karácsonyi koszorú és fenyőfa baleseteket is –, a dohányzás, valamint a lakásfelújítások során gondatlanságból bekövetkezett események. Ezek a tüzek megelőzhetők néhány alapvető óvintézkedés betartásával.

 

 

 

  • A konyhában tűzhelyen fövő ételt ne hagyjuk felügyelet nélkül, különösen a bő zsírban, olajban készülő ételeket. A kifutó zsiradék azonnal lángra kap, és a konyhák zsúfolt bútorozottsága a tűz továbbterjedésére jó lehetőséget biztosít.
     
  • A meggyújtott gyertyát, mécsest ne hagyjuk magára még rövid időre sem. Az adventi koszorúkon és fenyőfákon meggyújtott gyertyák még felügyelet mellett is veszélyt hordoznak magukban. Az idő múlásával és a növényi részek száradásával ez a veszély hatványozódik.
     
  • A dohányzás egyre kisebb százalékban, de még mindig dobogós helyezettként szerepel a tűzkárstatisztikákban. Kellő odafigyeléssel ezek az esetek megelőzhetők. (például, ágyban történő dohányzás mellőzése).
     
  • A lakásfelújítások során a hegesztés, a fémek vágása, csiszolása során keletkező megbúvó szikrák még órák múlva is okozhatnak tüzet. Takarással, nedves rongyokkal védekezhetünk.
     
  • A panelépületek villamos hálózata a létesítés kori fogyasztói szokások figyelembe vételével került tervezésre. Az eltelt időszak alatt a háztartások áramigénye jelentősen megnövekedett, ami a belső hálózat túlterheléséhez, illetve fokozott elöregedéséhez vezet. Fokozott tűzkockázatot jelent.
     
  • Jogszabályi előírás, hogy a villamos hálózatot felül kell vizsgáltatni, mely alól a lakások sem kivételek. Lakóépületek esetében ez a felülvizsgálati ciklusidő 9 év. A méréssel történő vizsgálat fényt derít a nem látható, érzékelhető hibákra is, melyek így kijavíthatóvá válnak.
     
  • A villamos berendezéseket használat után lehetőleg válasszuk le a hálózatról. Ha hosszabb időre elutazunk, ne hagyjunk elektromos berendezést bedugva (TV, hűtő, számítógép, stb.), mivel ezek még kikapcsolt, készenléti állapotban is fogyasztóként üzemelnek. Esetleges meghibásodásuk tüzet okozhat, ami a felügyelet hiánya miatt komoly károkhoz vezethet.
     
  • A panelépületekben a beépített, tűzbiztonságot növelő berendezések (száraz, vagy nedves rendszerű fali tűzcsapok, lépcsőházi hő- és füstelvezető berendezés, vészvilágítás, esetlegesen biztonsági felvonó és túlnyomásos füstmentes lépcsőház) megfelelő működése, karbantartottsága alapkövetelmény. Ezek a berendezések életvédelmi célokat szolgálnak. Biztonságunk érdekében ezen berendezések működtetésének lehetőségével legyünk tisztában.
     
  • Biztonsági kockázatot rejt a közös terek vagyonvédelmi rácsokkal történő lezárása, illetve a lezárt területen történő tárolás.
     
  • A több lépcsőházas társasházak, lakóközösségek – vagyonbiztonságukra történő hivatkozással – rendszeresen lezárják a lépcsőházak közötti átjárási lehetőségeket. Az átjárók akadálymentes használhatósága alapkövetelmény az épület biztonsága tekintetében. Megoldást jelent, ha a nyithatóságot biztosító kulcs az átjáró két oldalán elhelyezésre kerül.

A panelépületek tűzvédelmi megfelelőségét alapvetően nem az épület maga határozza meg, hanem az ott lakók magatartása, a lakóközösséghez fűződő felelősségteljes viszonya.

A fenti észrevételek átgondolása, figyelembe vétele a mindennapi életben nem csak a magunk, hanem a közösség tűzbiztonságára is kihat.

Mit tegyünk tűz esetén?

A panelházak jellegéből adódóan tűz esetén az alábbiak szerint járjunk el:Katasztrófavédelem

  • Ha tüzet, füstöt észlelünk, azonnal értesítsük a tűzoltóságot a 105-ös telefonszámon. Az eloltott tüzet is be kell jelenteni.
  • A lakásunkban keletkező tüzet próbáljuk meg eloltani.
  • A konyhában meggyulladt zsiradékot vízzel ne próbáljuk meg eloltani. A szétfröccsenő égő folyadék súlyos égési sérüléseket okoz és a tűz szétterjedését is segíti.
    Legegyszerűbb megoldás az égő zsiradék, olajfedővel történő letakarása.
  • Elektromos berendezés vízzel történő oltását megkezdeni csak a hálózatról történő leválasztás után szabad.
  • Amennyiben nem sikerül a tüzet eloltani azonnal hagyjuk el a lakást. A bejárati ajtót csukjuk be magunk után. (kulccsal bezárni nem szabad)
  • Kiabálással riasszuk a többi lakót.
  • Hagyjuk el a házat.
  • Ha a lépcsőház sűrű füsttel telített ne próbáljunk meg azon keresztül menekülni. Csukjuk be a bejárati ajtót. Tájékozódás (látás) hiányában két emelet magasból sem sikerülhet a menekülés.
  • A meneküléshez semmilyen esetben se használjunk normál kivitelű személyfelvonót. (biztonsági lift tűz esetén is használható)
  • Gondoskodjunk a lépcsőházi szellőzés indításáról, hogy a többi lakó biztonságos menekülésének érdekében.
  • Várjuk a tűzoltókat, hogy a gyors beavatkozást megfelelő információval segítsük.

A panelházak tűzeseteinél különösen fontos a pánik elkerülése és a veszély helyes felmérése.

 A panelépületek tűzvédelmi problémái és azok lehetséges megoldásai