Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny


 

22. Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny 2015. április 21.

A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is megrendezésre került április 21-én a felmenő rendszerű Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenysorozat Pest megyei döntője. A 2014/2015-es tanév versenyének a BM. OKF GEK Isaszegi Kiképző és Raktárbázisa adott otthont. A megyei döntőbe jutottak azok a négyfős általános, illetve középiskolai csapatok, amelyek a helyi szintű versenyeken első és második helyezést értek el.

A verseny alapvető célja az volt, hogy a katasztrófavédelmi ismereteket elsajátító diákok részére lehetőséget biztosítsunk arra, miszerint a „a tudás életet menthet” elve mellett élményszerű versengés formájában adjanak számot elméleti és gyakorlati tudásukról.

A versenyre tíz általános iskolai és tíz középiskolai csapat nevezett. A versenyfeladatok között szerepeltek elméleti feladatok, környezetvédelmi ismeretek, veszélyhelyzeti csomag összeállítása, tűzvédelmi szabálytalanságok felismerése, veszélyes anyag azonosítása, és ügyességi versenyszámok. A rendvédelmi, közlekedésbiztonsági ismereteikről is számot adhattak a versenyben résztvevő diákok.

A verseny lebonyolításában közreműködött a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete, Pest Megyei Kormányhivatal, a Pilis Mentőcsoport és az RSOE. A megmérettetés szabadidős programjához nyújtott segítséget a Váci Fegyház és Börtön Büntetés Végrehajtási Intézet, illetve a NAV Közép- magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága, valamint a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya.

A győztes csapatok meghívást nyertek, a BM. Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által –Budapesten 2015. április 25-én – megrendezendő országos döntőre.

A helyezettek listája:

Általános iskolások közül:

  1. Eötvös József Általános Iskola, Diósd (Diósdi Sasok) – országos döntőbe jutott
  2. Szent Imre Általános Iskola, Cegléd
  3. Géza Fejedelem Református Általános Iskola és Óvoda, Verőce

Középiskolások közül:

  1. Gombai Polgárőr Egyesület, Gomba - országos döntőbe jutott
  2. Sashegyi Sándor Általános Iskola, Művészeti és Rendészeti Szakközépiskola, Pomáz
  3. Ady Endre Gimnázium, Ráckeve

Ifjúsági verseny helyi fordulói 2015. április 13.

A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kirendeltségein, a múlthéten lezajlottak, a felmenő rendszerű Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny helyi fordulói. Általános iskolai és középiskolai kategóriákban első helyezést elért csapat képviselheti a kirendeltséget a megyei fordulóban.

A verseny célja, hogy a résztvevő tanulók elméletben és gyakorlatban, játékos formában, az életkori sajátosságoknak megfelelően adjanak számot az elsajátított veszélyhelyzeti, katasztrófavédelmi, polgári védelmi ismereteikről, az ön-, valamint más személy, személyek mentésében való jártasságukról.

A versenyfeladatok között szerepeltek elméleti feladatok, környezetvédelmi ismeretek, veszélyhelyzeti csomag összeállítása, tűzvédelmi szabálytalanságok felismerése, veszélyes anyag azonosítása, és ügyességi versenyszámok. A rendvédelmi, közlekedésbiztonsági ismereteikről is számot adhattak a versenyben résztvevő diákok

A megyei forduló április 21-én lesz meg tartva Isaszegen. Az itt első helyezést elért csapat képviseli majd az igazgatóságot az országos megmérettetésen.

21. Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny 2014. április 18.

Hangzott a jelszó az idén huszonegyedik alkalommal megrendezett Pest megyei katasztrófavédelmi ifjúsági verseny döntőjén, mely ez alkalommal is az isaszegi kiképzőbázison került megrendezésre. A döntőre hét általános,- és hat középiskolai csapat érkezett, hogy a szél és az olykor eleredő eső ellenére is összemérjék a tudásukat.

A verseny célkitűzése az volt, hogy a diákok elméletben és gyakorlatban is egyaránt bemutassák a tanév során elsajátított veszélyhelyzeti és mentési ismereteiket, a veszélyhelyzetekre való felkészülés komplex jellegét előtérbe helyezve.

A gyerekek játékos formában, életkornak megfelelően a számukra kialakított hét állomáson a hagyományos polgári védelem mellett, a tűzbiztonságot és iparbiztonságot felölelő feladatokat, teszteket, valamint közlekedés biztonsági és környezetbiztonsági feladatokat is megoldottak.

Miután Branyiczky Márk tűzoltó ezredes, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója megnyitotta a versenyt, sok sikert kívánva útjára indította a tettre kész diákokat.

Elsőként az általános iskolások kezdték meg a versengést, minden csapat a számukra kijelölt ponton indult, így egy időben az összes csapat a pályára állhatott. Az első helyszínen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság által felállított, igencsak bonyolult kerékpáros KRESZ ügyességi pályán remekelhettek a gyerekek, valamint egy KRESZ tesztlapot kitöltve juthattak el a kettes állomáshoz, ahol a csapat egy árvízi szituációval találta szemben magát. A történet szerint csak akkor mehettek tovább, ha csapatként gondolkodva az ártér –esetünkben medence – partján található eszközöket csónakkal átjuttatják a túlpartra.

A csapatok a hármas állomáshoz érve egy mentőkötelekkel ellátott pályán, azok segítségével, bekötött szemmel kellett egy személyt felkutatniuk és megmenteniük.

A negyedik állomásra sétálva útjukat állta egy elakadt gépjármű. Ezt a járművet és utasát húzhatták ki, illetve tolhatták ki a bajból a versenyzők, úgy hogy a járművet együttes erővel elmozdították, így az útakadályt is megszűntették. A négyes állomáson az RSOE munkatársai várták a diákokat, ahol az általuk összeállított tíz kérdéses tesztlapot kellett helyesen kitölteni, illetve az általuk a helyszínen bemutatott különböző viharjelzéseket felismerni.

Kis séta után érkeztek meg a csapatok egy domboldalhoz, illetve az alatta elterülő tisztáshoz, ahol a szituáció szerint egy fiatal párt támadott meg egy kölykeit féltő vaddisznó. Itt a gyerekeknek fel kellett kutatni, majd ellátni a sérült személyeket. A helyszínen a vöröskereszt munkatársai pontozták a felderítést, a biztonságos helyszín megközelítést, a sérülttel való kommunikációt valamint a sérült megfelelő ellátását. A feladat során a versenyzők igazán beleélhették magukat a jelenetbe, mivel az önkéntesek élethűen játszották el a bajba került sérült szerepét.

A következő ponton egy GPS vevő segítségével a gyerekek tesztlapokat kerestek meg, majd ezeket töltötték ki. Az általános iskolásoknak és a középiskolásoknak különböző tesztkérdéseket állítottak össze, tűzvédelem, polgári védelem, iparbiztonság illetve elsősegély témakörben.

Az utolsó állomáson a szituáció szerint az isaszegi bázis internet ellátását biztosító légkábel szakadt el, ennek helyreállítását kellett a gyerekeknek a helyszínen található eszközök segítségével végrehajtani.

A csapatok fáradtan, de vidáman érkeztek be a bázisra, ahol a társszervek munkatársai várták őket. Többek között a rendezvényt idén is megtisztelte a Váci Fegyház és Börtön, a NAV Közép-magyarországi Regionális Vám-és Pénzügyőri Főigazgatósága, valamint a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, valamint a Szalamandra Kétéltű Kutató-Mentő Alapítvány, a Pilis Mentőcsoport, így szabadidős program keretén belül a diákok megtekinthették a szervezetek által felállított standokat, és kipróbálhattak néhány speciális eszközt. További érdekesség volt a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Műveleti Labor gépjárműve, ahol kollegáink bemutatták a gyerekeknek a járművön található összes eszközt melyek fontos szerepet töltenek be egy-egy bevetés során.

A versenyt követően a gyerekek közösen megebédelhettek és megoszthatták egymással tapasztalataikat, és élményeiket amíg az utolsó csapatok is befutottak. Az eredményhirdetést nagy izgalommal várták a felsorakozó versenyzők, igaz, alig kezdődött el a záró ünnepség,  az eső keresztülhúzta a számításokat, így mindenki bevonult az étkezőbe.

Az állomásokon a tesztlap kitöltésével, valamint a különböző feladatok végrehajtásával szerzett pontszámok alapján a középiskolások között az első helyezést a tavaly is győzedelmeskedő Diósdi Eötvös József ÁMK csapat érte el, megelőzve a második helyen végzett, Ady Endre Gimnáziumot, és a harmadik Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola csapatát.

Az általános iskolások között az első díjat a Radnóti Miklós Általános Iskola váci csapata vihette haza, a második helyen a Diósdi Eötvös József Általános Iskola érdi csapata végzett, míg a harmadik helyet a Bajza Lenke Általános Iskola Gödöllőről szerezte meg.

Az ifjúsági verseny országos fordulóján a két korcsoport győztes csapata képviseli majd Pest megyét.

A Pest Megyei Kormányhivatal képviseletében Kiss Attila kabinetfőnök volt jelen a versenyen. A kormányhivatal kiemelt támogatója a versenynek, anyagi támogatást és tárgyi ajándékot biztosítottak a megyei döntőhöz. Köszönjük együttműködő partnereinknek, hogy részvételükkel és támogatásukkal színesebbé és érdekesebbé tették a versenyt:

Pest Megyei Kormányhivatal

Pest Megyei Önkormányzat

Pest Megyei Kutató-mentő Szolgálat - Pilis Mentőcsoport

Pest Megyei Polgárőr Szövetség

Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület (RSOE)

Szalamandra Kétéltű Kutató-mentő Alapítvány

Magyar Vöröskereszt Pest megyei szervezete

A két kategória első három helyezettje különböző tárgyi ajándékokat, kupát és oklevelet vehettek át Branyiczky Márk tűzoltó ezredestől, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójától, Pásztor József tűzoltó alezredestől, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató-helyettesétől, Gáspár József nyugállományú tűzoltó ezredestől, a Pest Megyei Polgári Védelmi Szövetség elnökétől.

További különdíjakat adott át a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságtól Farkas Klára rendőr őrnagy, valamint Hajgató Péter pénzügyőr őrnagy, a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól, valamint Bíró Sándor úr, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársa, továbbá Pethő Attila a Veresegyházi 5 Csillag Autószervíz vezetője. Külön díjat vehettek át  még a gyerekek Nagy József igazgató úrtól a Veresegyházi Medveotthontól, és Gerzsenyi István igazgató úrtól a Magyar Vöröskereszt Pest megyei szervezetétől. 

20. Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny

2013-ban immáron huszadik alkalommal rendezik meg a felmenő rendszerű országos katasztrófavédelmi ifjúsági versenyt, melynek fővédnöke a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója.

A Magyar Polgári Védelmi Szövetség és a Magyar Tűzoltószövetség idén is katasztrófavédelmi versenyt hirdet a szövetségek, szervezetek, egyesületek, általános iskolák és középiskolák diákjai számára.
Négyfős csapatok jelentkezését várják az öt és nyolc évfolyam közötti, illetve a kilenc és tizenhárom évfolyam közötti tanulók korosztályban. A csapatok helyi, területi és országos fordulókon mérik össze tudásukat és erejüket. A helyi és területi selejtezők helyszínét, időpontját a Magyar Polgári Védelmi Szövetség és a Magyar Tűzoltó Szövetség területi szervei a megyei igazgatóságokkal együttműködve, míg az országos döntőt a két szövetség elnöksége a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal közösen határozza meg. Korcsoportonként a győztes csapatok jutnak tovább a magasabb szintű fordulókra. Nevezési díj nincs.

Célkitűzés, hogy a diákok elméletben és gyakorlatban egyaránt bemutassák a tanév során elsajátított veszélyhelyzeti és mentési ismereteiket. A versenyt játékos formában, életkornak megfelelően állítják össze a szervezők.
 
A jelmondat idén is így hangzik: A tudás életet menthet!
 

Pest megyében a csapatok a helyi szintű versenyekre, az illetékes katasztrófavédelmi kirendeltségeken, a kirendeltségek által megjelölt határidőig jelentkezhetnek. A helyi szintű selejtezőket április 12-ig bonyolítják le, majd a megyei forduló április 19-én lesz, Isaszegen. Az országos döntőre a csapatokat a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok a megyei polgári védelmi szövetségekkel közösen nevezik be április 22-ig.

A verseny szabályzata és további információk a www.katasztrofavedelem.hu, a www.mpvsz.hu oldalon, valamint a katasztrófavédelmi igazgatóságok honlapjain érhetőek el.

A felkészülést segítő anyagok:

 

A versenyfelhívás letölthető innen!

A versenyszabályzat letölthető innen!


Készülünk az ifjúsági versenyre

Az ifjúsági versenyre készültek a fiatalok Gödöllőn.

Az április 3-án megrendezésre kerülő ifjúsági versenyre készítették fel tegnap a fiatalokat a gödöllői tűzoltók. A Hajós Alfréd Általános Iskolából érkezett diákok, a tűzoltók segítségével sorra vették a versenyen várható feladatokat.
A felkészítés maga is remek hangulatban telt, a versenyre több mint harmin diákot vár a Gödöllő Katasztrófavédelmi Kirendeltség.
 

Ifjúsági verseny Budakeszin

A huszadik alkalommal meghirdetett katasztrófavédelmi ifjúsági verseny első helyi selejtezőjét az Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség rendezte meg március 27-én a Budakeszi és Pilisvörösvári Járáshoz tartozó települések általános és középiskolások számára.

A versenynek a Budakeszi található Nagy Sándor Gimnázium adott helyet, amelyen hét általános és egy középiskolai csapat vett részt. A hagyományoknak köszönhetően sokan már rendszeres látogatói a versenynek, viszont akadtak olyan iskolák és diákok is, akik először vettek részt a megmérettetésen.

A verseny a csapatok regisztrációjával kezdődött, ezt követte egy rövid technikai értekezlet, amelyet Ivanics Dénes tűzoltó alezredes, Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség – a verseny szervezéséért felelős- vezetője tartott. Tájékoztatta a csapatkapitányokat a verseny menetéről, majd a versenynek otthont adó település polgármestere dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia megnyitotta a rendezvényt, ezt követően a csapatok „útra keltek” az állomásokra.
Elméleti tudásukról tesztlapok kitöltésével számolhattak be a katasztrófavédelem, a tűzvédelem, az elsősegély nyújtás témaköreiben. A gyakorlati feladatok összeállításánál elsődleges célként jelent meg, hogy a csapatok játékos formában adjanak számot veszélyhelyzeti ismereteikről, az ön- és mások mentésének lehetőségeiről.

A csapatoknak összesen nyolc állomáson kellett megfelelniük:

- Iparbiztonsági ismereteiket gyakorlati és szituációs feladatok megoldásával bizonyíthatták.

- Tűzvédelmi-tűzoltási feladatokat oldottak meg.

- Alapvető magatartási feladatokról adtak számot rendkívüli szituációs helyzetekben.

- Sérültet szállítottak hordágyon, védőruhában.

- Labirintusban, leragasztott szemű gázálarcban navigálták egymást a diákok, és a labirintus végén az ott elhelyezett tárgyat kellett megtalálniuk.

- Alapvető egészségügyi gyakorlati feladatokat kellet bemutatniuk.

A záróbeszédet a város polgármestere dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia tartotta, végül a díjakat Ivanics Dénes tűzoltó alezredessel közösen adták át a csapatoknak.

Általános iskolás korosztályban:

I. helyezett       - Kesjár Csaba Általános Iskola Alapítvány I. számú csapata Budaörs

II. helyezett      - Kesjár Csaba Általános I. számú csapata Budaörs

III. helyezett     - Kesjár Csaba Általános II. számú csapata Budaörs

Középiskolás korosztályban:

I. helyezett       - Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközép Iskola Budaörs

A rendezvény színvonalas lebonyolításáért köszönettel tartozunk a helyszínt biztosító, Budakeszi és Nagykovácsi polgármesteri hivatalainak, és a kirendeltség munkatársainak, valamint az együttműködők közül Budaörs Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének és a Magyar Vöröskereszt tagjainak.

A helyi szintű Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny két korcsoportjának győztes csapata kvalifikálhatta magát a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny 2012. évi döntőjére, melyet 2013. április 19-én rendeznek meg Isaszegen.

A kitűnő eredményhez ezúton is szívből gratulálunk, és ennek tükrében a következő évben is szeretettel várjuk újak és régiek jelentkezését egyaránt.

Fotó: Érd KvK


Katasztrófavédelmi ifjúsági verseny Gödöllőn

A Gödöllő Katasztrófavédelmi Kirendeltség, mint minden évben idén is meghirdette az általános iskolás felső tagozatos korosztályban illetve a középiskolások körében a katasztrófavédelmi ifjúsági verseny felhívását.

A versenyre hét általános iskolai és két középiskolai csapat adta le a jelentkezését. A versenyzők elméleti és gyakorlati feladatok végrehajtásával adtak számot a tudásukról. Az elméleti feladatoknál teszt kitöltését kellett megoldani, a gyakorlati résznél pedig játékos formában az ügyességük, gyorsaságuk döntött a csapatok között.

A támogatóknak köszönhetően a gyerekek oklevelet, ajándékcsomagokat kaptak, illetve a helyezett csapatok kupával és érmekkel is gazdagodtak.

Külön köszönet a társszervek munkatársainak, hogy részvételükkel a verseny sikeres lebonyolításhoz hozzájárultak.

Helyezettek:

  1. Hajós Alfréd Általános Iskola Gödöllő
  2. Arany János Általános Iskola Bag
  3. Bajza Lenke Általános Iskola Zsámbok
  4. Református Líceum és Gimnázium Gödöllő

Fotó: Gödöllő KvK

  1. Petőfi Sándor Gimnázium és Gépészeti Szakközépiskola Aszód

Ifjúsági verseny Monoron

Monor Katasztrófavédelmi Kirendeltség április 4-én rendezte meg a Magyar Polgári Védelmi Szövetség által meghirdetett, felmenő rendszerű katasztrófavédelmi ifjúsági verseny helyi fordulóját az Üllői Sportcsarnok és az üllői Árpád Fejedelem Általános Iskola területén.

Az előkészítésben és a megrendezésben kiemelkedő támogatást nyújtott a már említett két intézmény mellett Üllő Város Önkormányzata. Velük együtt több együttműködő szerv, szervezet és támogató magánszemélynek is elismerés és köszönet az önzetlen munkáért, amivel hozzá járultak a sikeres verseny lebonyolításához.

A megnyitón Gere Imre tűzoltó őrnagy, kirendeltség-vezető és Kissné Szabó Katalin, Üllő Város polgármestere köszöntötte a megjelenteket. A programon tizennégy település tizenkilenc csapata vett rész. A verseny tizenkét helyszínen zajlott és a kísérő, felkészítő pedagógusoknak is felkészítést tartottak tűzvédelem és bűnmegelőzés témákban. A kedvező, csapadékmentes időjárásban lezajlott, szoros végeredményt hozó versenyen első helyezést az általános iskolások korosztályában  Üllő ÖTE csapata, míg a középiskolások tekintetében a gyáli FEGY Polgárőrség csapata ért el.

A rendezvényt látogatásával megtisztelte Branyiczky Márk tűzoltó alezredes, a Pest megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettese, Gáspár József nyugállományú polgári védelmi ezredes, a Magyar Polgári Védelmi Szövetség Pest megyei elnöke, továbbá Csévharaszt, Bugyi, Gyál, Felsőpakony, Gomba és Péteri polgármesterei, Monorierdő alpolgármestere és Vecsés város aljegyzője.  A jó hangulatú versenyben megfáradt küzdőket, kísérőket, valamint a döntnököket a versenyzés végén kellemes melegséggel töltötte fel a finom gulyásleves és az ízletes fánk.


Ifjúsági verseny Szigetszentmiklóson

Az érdi katasztrófavédelmi kirendeltség április 5-én tartotta meg második helyi selejtezőjét, melynek a szigetszentmiklósi tűzoltó-parancsnokság adott helyet. Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség illetékességi területéhez negyvennyolc település és öt járási hivatal tartozik, ezért volt szükség arra, hogy - más kirendeltségekhez képest – két selejtezőt bonyolítson le. Ezen a versenyen hat általános és két középiskolai csapat vett részt.

Ivanics Dénes tűzoltó alezredes, Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője tájékoztatta a csapatokat a verseny menetéről és a szabályokról, majd a megnyitotta versenyt. A diákok ezt követően megkezdték a több órás megmérettetést, amelyen iparbiztonsági, tűzvédelmi-tűzoltási feladatokat kellett megoldaniuk. Túlélő csomagot állítottak össze, szemléltetve ezzel, mire lehet szükségük egy kitelepítés során, majd kerékpáros ügyességi feladattal adtak számot rátermettségükről. Talán mindegyik csapat számára a legizgalmasabb - és az országos állapotokat tekintve talán legaktuálisabb - feladatnak bizonyult az az állomás, amelyen homokzsákokból nyúlgátat kellett építeniük a vízkárelhárítás érdekében. Végül egészségügyi és elsősegély-nyújtási ismereteiket mutatták be különböző faladatok végrehajtásával.

A záróbeszédet Csordás László tűzoltó alezredes polgári védelmi felügyelő tartotta, az eredményhirdetésen a díjakat Ivanics Dénes tűzoltó alezredes kirendeltségvezető és Vásárhelyi Zoltán tűzoltó alezredes, szigetszentmiklósi parancsnok közösen adták át a csapatoknak.

Általános iskolás korosztályban:

I. helyezett       - Kiskunlacházi Általános Iskola

II. helyezett      - Szigetbecsei Általános Iskola

III. helyezett     - Szent István Általános Iskola, Szigethalom

Középiskolás korosztályban:

I. helyezett       - Vizek Őre Vizi Mentő Egyesület csapata, Szigethalom

II. helyezett      - Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós

A rendezvény lebonyolításáért köszönet a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságnak és a Magyar Vöröskereszt Szigetszentmiklósi Szervezetének.

A helyi szintű Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny két korcsoportjának győztese csapata kvalifikálta magát a megyei versenyre, amely április 19-én lesz Isaszegen.


Ifjúsági verseny Törökbálinton

Megtartotta az ifjúsági verseny harmadik helyi szintű fordulóját Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség Törökbálinton, április 12-én, pénteken.

Csordás László tűzoltó alezredes polgári védelmi felügyelő tájékoztatta a csapatokat a verseny menetéről és a szabályokról. Ezt követően átadta a szót Molnár Tibornak, Törökbálint Város polgármesteri referensének és Sárközi Mártának, az Érdi Tankerület Igazgatójának, akik köszöntötték a gyerekeket. Elmondták azt is, hogy mennyire fontosnak tartják a lakosság katasztrófavédelmi felkészítését, ezen belül a katasztrófavédelmi versenyek megrendezését. A megnyitót követően a csapatok megkezdték a több órás megmérettetést, tizenhárom állomáson kellett elméleti és ügyességi feladatokat megoldaniuk. Az izgalmas verseny végén a résztvevők értékes díjakat kaptak, amelyeket ezúton is köszönünk a támogatóknak. Az eredményhirdetésen a díjakat Hajdú Imre tűzoltó őrnagy tűzoltósági felügyelő és Szeidl Zsófia tűzoltó zászlós, katasztrófavédelmi megbízott közösen adták át a csapatoknak.

Általános iskolás korosztályban:
I. helyezett       - Eötvös József ÁMK, Diósd
II. helyezett      - Kerekdomb Egyesület, Törökbálint
III. helyezett     - II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Tárnok


Középiskolás korosztályban:
I. helyezett       - Eötvös József ÁMK, Diósd
II. helyezett      - Bálint Márton Alapítvány, Törökbálint
III. helyezett     - Bálint Márton Általános és Középiskola, Törökbálint


A rendezvény lebonyolításáért köszönet a Budaörsi Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek, a Törökbálinti Rendőrőrsnek és a Magyar Vöröskereszt Budaörsi Szervezetének.


Katasztrófavédelmi ifjúsági verseny az isaszegi kiképzőbázison

Idén huszadik alkalommal csaptak össze Pest megye diákjai a számukra megrendezett katasztrófavédelmi ifjúsági verseny Pest megyei döntőjén. Április 19-én reggel gyerekzsivajtól vált hangossá a katasztrófavédelem isaszegi kiképzőbázisa, amikor megérkezett a nyolc általános-, és nyolc középiskolai csapat, hogy összemérjék katasztrófavédelmi ismereteiket. A verseny, valamint a felkészülés célja, hogy a gyerekek mindennapi életük során felismerjék az őket és környezetüket fenyegető veszélyhelyzeteket és segíteni tudjanak a bajba jutott embertársaikon és önmagukon.

Miután Juhász Attila tűzoltó alezredes, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója megnyitotta a versenyt, útra indította a tettre kész diákokat. Az elméleti feladatok során egy ötven kérdéses, minden szakterületet átfogó tesztlapot kellett kitölteniük, továbbá egy árvízvédelmi lakosságtájékoztatót kellett készíteniük. A végrehajtást színesítette az a tény, hogy mindezt a közel ötven éves mélylétesítményben végezték el - a Pilis Mentőcsoport egészségügyi alegységének felügyelet mellett -, miután sötétben, fejlámpával felkutatták az elrejtett tesztlapokat.

Amíg az általános iskolai korosztály elsőként elméleti tudásáról adott számot, a középiskolások nekiláttak bázis területén felállított gyakorlati állomások sorának. Első állomáson a polgári védelmi ismereteiket kellett bizonyítaniuk nyúlgát építésével és egy szivattyú szabályos telepítésével. Ezt követően tömlőgurítás volt a feladatuk párosítva egy olyan gyakorlattal, ahol egy füsttel telített helyiségben rekedt személyeket kellett felkutatniuk, majd a soron következő állomáson vízbe esett személyt mentettek mentőgyűrű segítségével. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság által felállított igencsak bonyolult kerékpáros KRESZ ügyességi pályát sokan kiválóan teljesítették, majd elsősegély-nyújtási ismereteiket mutatták be. A hatos számú állomás volt igazán érdekes és nem mindennapi a csapatok számára. A Szalamandra Kétéltű Kutató-Mentő Alapítvány speciális, Volvo típusú kétéltű-lánctalpas jármű igénybevételével, a bázis körül terepviszonyok között kellett elnavigálniuk a jármű sofőrjét „A” pontból „B” pontba, ami gyakorlatilag a soron következő állomás volt. A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat által tervezett pályán, erdős területen kutattak fel egy könnyű sérült személyt, akit hordágyon kellet kiszállítaniuk. Legutolsó feladatként iparbiztonsági állomáson teljesítettek, ahol veszélyes anyagot azonosítottak be ADR tábla alapján.

A rendezvényt megtisztelte a Váci Fegyház és Börtön, a NAV Közép-magyarországi Regionális Vám-és Pénzügyőri Főigazgatósága, valamint a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, így szabadidős program keretén belül a diákoknak lehetősége nyílt arra, hogy megtekintsék a szervezetek által felállított standokat, és kipróbáljanak néhány speciális eszközt.

Az állomásokon és a tesztlap kitöltésével szerzett pontszámok alapján a középiskolások között az első helyezést a diósdi Eötvös József ÁMK csapat érte el, megelőzve a második helyen végzett, szigethalmi Vizek Őre Vízi-Mentő Egyesület és a harmadik pomázi Sashegyi Sándor Általános Iskola Művészeti Szakközépiskola és Szakiskola csapatát.

Az általános iskolások között az első díjat a Kossuth Lajos Általános Iskola csapata vihette a haza, a második helyen a Hajós Alfréd Általános Iskola csapata végzett, míg a harmadik helyet Kiskunlacháza-Áporka Társulás Általános Iskola és EGYMI szerezte meg.

A két kategória első három helyezettje díjakat vehetett át Juhász Attila tűzoltó alezredestől, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójától, Gáspár József nyugállományú tűzoltó ezredestől, a Pest Megyei Polgári Védelmi Szövetség elnökétől és Branyiczky Márk tűzoltó alezredestől, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesétől. További különdíjakat adtak át a megyei igazgatóság szakterületei vezető, valamint Gáspárné Csókás Rita, a Pest Megyei Vöröskereszt Aszód területi vezetője.

Az ifjúsági verseny országos fordulóján a két korcsoport győztes csapata képviseli Pest megyét.

A versenyen résztvevő valamennyi csapat értékes ajándékot és különdíjat vihetett haza, amelyeket az alábbi felajánlóknak köszönhetünk:

- Gyorsan Értünk Alapítvány

- Tűz-, és Munkavédelmi Bt. Csomád

- Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

- Magyar Vöröskereszt Pest megyei Szervezete

- Johnson & Johnson

- 5 Csillag Autószerviz Veresegyháza

- Csomád Község Önkormányzata

- Őrbottyáni Barátság Egyesület

- Veresegyházi Medvefarm

- Poorszem Kft.

- Auchan