Hírek


Közlekedésbiztonsági verseny megyei fordulója
2019. április 26. 10:57
Közlekedésbiztonsági versenyt rendezett az igazgatóságunk a tegnapi napon Tökölön. A versenyen harmincan vettek részt és mérettették meg magukat „ügyintéző” gépjármű és „készenléti” szer kategóriában. A verseny felépítése felmenő rendszerű, azaz a megyei versenyen elért 1-3. helyezettek indulhatnak a regionális versenyre, az országos döntőben pedig a regionális versenyek kategóriánkénti 1-3. helyezettjei kerülhetnek be.

A versenyen tizenöt, egyenként kétfős csapat vett rész, amelyek közül nyolc az „ügyintézői gépjármű”, hét pedig a „készenléti szer” kategóriában állt rajthoz. A megmérettetés első felében egy feladatlapot kellett kitölteniük a résztvevőknek, amely az általános közlekedésbiztonsági szabályok ismerete mellett alapvető elméleti vezetéstechnikai tudásukat is felmérte. A tesztlap kitöltését követően a vetélkedő pályabejárással folytatódott, amelynek során a versenyzők ismerkedhettek a pályával és az előttük álló feladatokkal. A sofőröknek a járművükkel egy bójákkal kijelölt pályán kellett végighaladniuk, ahol a többi között szlalom, parkolás, akadályelkerülés és tolatás volt a feladat. A rendezvényt Fodorné Nagy Éva tű. ezredes, gazdasági igazgató-helyettes zárta, illetve hirdette ki az eredményeket.

Az „ügyintézői gépjármű” kategóriában az alábbi eredmények születtek:

I.  Dézsi Tamás tű. főhadnagy                        Cegléd Katasztrófavédelmi Kirendeltség

    Karczub Sándor tű. főhadnagy

II. Martinek Márton tű. hadnagy                    Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség

     Andor Máté tű. hadnagy

III. Horák Gyula tű. hadnagy                   Szigetszentmiklós Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

     Rim György tű. őrmester

A „készenléti szer” kategóriában az alábbi eredmények születtek:

I. Sinka Csaba tű. törzszászlós              Vác Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

   Plachi Zsolt tű. törzszászlós

II. Riebel Bálint tű. őrmester                 Érd Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

     Hajas Krisztián tű. főtörzsőrmester

III. Csiszár Győző tű. főtörzsőrmester       Cegléd Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

      Illés László tű. zászlós

Gratulálunk az eredményekhez!

Fotó: Pest MKI


 

Kapcsolódó képek:

Közlekedésbiztonsági verseny megyei fordulója Közlekedésbiztonsági verseny megyei fordulója Közlekedésbiztonsági verseny megyei fordulója
>>> További képek a galériában <<<