A polgári védelem kialakulása


Az első világháborút követően, felismerve annak a hátországra gyakorolt pusztító hatását, a húszas-harmincas években már egy kialakuló és bekövetkező háborúra gondolva elkezdték kialakítani azt a szervezetet, mely a lakosság megóvására hivatott létrejönni a háború pusztításai ellen. Így minden jelentős európai országban létrehozták a légoltalmi szervezeteket. Magyarországon a légoltalom a német mintát követve alakult ki. Az ún. hatósági (állam által irányított) és a társadalmi légoltalmi szervezeteket párhuzamosan, egymásra építve, egymást követően hozták létre. 1935-ben fogadták el a hatósági légoltalom kiépítésére vonatkozó jogszabályokat, majd 1937. december 5-én megalakult a Légoltalmi Liga, mint társadalmi szervezetet, a magyar társadalom széles rétegeinek mozgósítására és tájékoztatására. A cél a háborús légitámadások elleni védelem kiépítése és pusztításainak csökkentése volt.

A szervezet kizárólag szigorúan társadalmi szervezet volt és az ország közigazgatási tagozódásának megfelelően épült ki. Fő feladata az ország lakosságának légoltalmi felkészítése és a hatósági feladatok társadalmi támogatása volt. Feladatait tekintve beletagozódott az ország akkor kiépítés alatt álló egységes honvédelmi rendszerébe.

A honvédelemről szóló 1939. évi II. törvénycikk 1939. március 11-én lépett életbe, és a magyar légvédelmet, illetve légoltalmat is új alapokra helyzete. Ez a törvény mondta ki Magyarországon az általános honvédelmi kötelezettséget, illetve a honvédelmi kötelezettség elvét. A törvény rendelkezései értelmében ugyanis a honvédelmi kötelezettség most már nemcsak a szorosan vett hadkötelezettséget jelenti, hanem egyebek között a levente és a munkaszolgálatot, a személyi és dologi légvédelmi-légoltalmi kötelezettséget is.

A légoltalom feladataként jelölték meg óvóhelyek, vezetési pontok létesítését, egyéni védőeszközök, egészségügyi, műszaki, tűzoltó felszerelések beszerzését, a légoltalmi szolgálat tagjainak kiképzését, a lakosság felkészítését és riasztását. Törvény írta elő, hogy minden 14. életévét betöltött magyar állampolgár 60 éves koráig légoltalmi kötelezettség alá esik, beosztható légoltalmi szolgálatra, és kötelezhető kiképzéseken, gyakorlatokon való részvételre.

Rövid idő alatt, 1938. elején a légoltalmi szervezetek, ha felszereltségben és az óvóhely építés színvonalában még nem is, de a többi területen már jelentős mértékben ledolgozták több éves hátrányukat és ha még nem is tudtak felzárkózni az élvonalat jelentő német, angol, szovjet légoltalom színvonalához, a felzárkózást megkezdték és a kisantant államok színvonalát elérték, sőt egyes területen le is hagyták.

Az 1938-as -győri program- a honvédelem átfogó és gyors fejlesztésének terve volt. Az 1938. évi II. tc-ben (honvédelmi törvény) újraszabályozták a légoltalmat is, feladatai kibővültek, megnőtt felelőssége és hatásköre. Fő területei a következők lettek: hatósági (települési-közintézményi) légoltalom, üzemi légoltalom, lakóházi önvédelem.

 A „győri programhoz” kapcsolódva 1938-tól jelentős óvóhely-építkezések kezdődtek meg. Először Budapesten, majd a II. világháború kitörését követően mindenütt az országban. Az óvóhelyek költségeit részben az állam, részben a főváros, illetve a vidéki elöljáróságok vállalták magukra, részben pedig áthárították a gyárak, lakóházak tulajdonosaira.

Hazánkat az első légitámadások 1941 tavaszán érték, pusztító csapásokat a háború utolsó szakaszában 1944 áprilisától 1945 áprilisáig kellett elszenvednünk.

A bombatámadások megindulása után a légoltalom gyorsan és hatékonyan szervezte meg mindenütt a mentést, kárfelszámolást, a sérültek ellátását és a helyreállítást. A honvédelmi miniszter a légoltalommal kapcsolatos jog- és hatáskört a HM. VI. Légoltalmi Csoportfőnöke kezébe adta. A szervezet 1944. október 15-ével a nyilas hatalomátvétellel gyakorlatilag széthullott. Az addig jól összefogott, hatékonyan működő magyar légoltalom központi irányítás nélkül maradt, csupán a helyi légoltalmi vezetőségek tudtak beavatkozni egyes helyeken. A háború utolsó hónapjaiban az ország hadszíntérré vált, ezzel együtt a légoltalom is széthullott.

Hazánkban a légoltalom háború utáni újjászervezésére 1950-ben került sor. A légoltalom újjászerveződésekor - a háború utolsó éveinek tapasztalatai alapján - rá kellett jönni, hogy a légoltalomnak, mint a repülőtámadások elleni passzív védelemnek át kell értékelni eddigi lokális védelmi elveit és módszereit. Olyan elveket és módszereket kellett kidolgozni, melyek egész megyék, országrészek hatékony védelmét teszik lehetővé. Napirendre került a légoltalom új elve: a területi védelem. Irányítását a belügyminiszter a honvédelmi miniszterrel összehangolva és a szakminiszterekkel egyetértésben látta el. Szervezete a hatósági (államigazgatási), az üzemi és a lakóházi légoltalmat fogta össze, s elsősorban a hagyományos fegyverekkel végrehajtott légitámadások elleni védelemre készült fel. Az ötvenes évek közepétől részt vett a természeti csapások (földrengés, árvizek) elleni küzdelemben is. Az ötvenes évek végén a légoltalomban központi helyre került a nukleáris fegyverek elleni védelem. Az 1961-es berlini, majd az 1962-es kubai konfliktus nyomán felgyorsult a hadseregfejlesztés, és 1962-ben a légoltalom egészét is a honvédelmi miniszterhez irányították át.

A légoltalom megbecsülésének fontos állomása volt, hogy a szervezetet fegyveres testületté nyilvánították és a hivatásos állomány rendfokozatait a Honvédelmi Minisztérium is elfogadta. 1951. májusában megalakult Budapesten az első katonai alakulat a Központi Légoltalmi Zászlóalj, amelynek feladata lett az ország lőszer- és bombamentesítése.

A bekövetkezett változásokat 1964-ben formailag rögzítette az Elnöki Tanács 1. számú törvényerejű rendelete, amely előírta, hogy a következőkben a LÉGOLTALOM helyett az új tevékenység célját és jellegét teljesen kifejező POLGÁRI VÉDELEM nevet és fogalmat kell használni.

Erőteljesen fejlesztették az állomány kiképzését, a tanulóifjúság és általában a lakosság felkészítését. Jelentős gyakorlatokat tartottak 1970-ben a tiszai árvíznél a polgári védelem is jól vizsgázott.

A magyar polgári védelem az 1963-72 közötti évtizedben nemcsak bepótolta a lemaradást, de sikeresen felzárkózott a Varsói Szerződés tagországai polgári védelmi szervei élvonalának szintjéhez. A Honvédelmi Minisztérium irányításával 1972-re a korszerű követelmények színvonalára emelkedett.

1972. január 1-15 között alakult meg a Hátországvédelmi Alakulatok Parancsnoksága, mely március és november között vette át a polgári védelem összes katonai szervezetét, kivéve a fővárosi, megyei, fővárosi kerületi, városi, járási törzseket és raktárakat. Ez a munka 1973. január 1-ével fejeződött be. A Hátországvédelmi parancsnokság belépésével egyértelműen együtt járt a feladatok ismételt szabályozása a jog- és hatáskörök újbóli megfogalmazása. Ennek keretében újra kellett fogalmazni a polgári védelem célját, helyét, szerepét, rendeltetését, feladatait az ország védelem rendszerében, fejlesztésének feladatait és pénzügyi lehetőségeit. A jogi kereteket az 1974. évi polgári védelemről szóló 2041/1974. (XII. 11.) Mt. h. számú határozat biztosította.

A polgári védelem szempontjából is jelentős volt az 1976. évi Honvédelmi Törvény elfogadása, amely a polgári védelmi kötelezettségnek az "elemi csapások és más rendkívüli események" időszakaira történő kiterjesztésével tovább növelte a szervezet feladatait, szerepét, felelősségét.

Az elemi csapások, természeti és ipari katasztrófák elleni küzdelem a 80-as évek közepétől a honvédelmi feladatok mellett mind nagyobb hangsúlyt kapott a polgári védelemben. 1990-ben a PV irányítása a honvédelmi minisztertől a belügyminiszter alárendeltségébe került.

1977. december 13-án Genfben a Magyar Népköztársaság kormánya Külügyminisztériumának megbízottja aláírta az 1949. évi négy Genfi Egyezmény kiegészítésére alkotott két Jegyzőkönyvet és elvállalta, hogy beépíti a magyar jogrendbe. A szerződést 1989-ben a Magyar Népköztársaság Országgyűlése ratifikálta. A Jegyzőkönyv szerint a polgári védelem fogalma alatt értendő minden olyan humanitárius feladat, amelynek az a célja, hogy védelmet nyújtson a polgári lakosságnak az ellenségeskedés, a háborús cselekmények, illetőleg a katasztrófák ellen és segítse azok közvetlen hatásainak leküzdésében illetve a túlélés feltételeinek biztosításában.

1988. június 1-vel középszintű parancsnokságot hozzanak létre a Hátországvédelmi Parancsnokság és a Polgári Védelem Országos Parancsnoksága egyidejű megszüntetésével. Az új parancsnokság neve Hátországvédelmi és Polgári Védelmi Parancsnokság lett. Ez a kényszerházasság nem volt hosszú életű. Az új védelmi doktrína megvalósulásával összhangban határozat született a polgári védelem országos irányításának megváltoztatásáról. Az MT 3344/1989. sz. határozata értelmében 1990. július 1-vel a polgári védelmi igazgatás a honvédelmi tárcától a belügyi tárcához került át alárendelésre.

Hosszú vita után rendeződött a polgári védelem Belügyminisztériumon belüli helye és szerepe. Megfogalmazódott, hogy a polgári védelmi munka állami feladat, a Polgári Védelem Országos Parancsnoksága saját hatáskörében önállóságot élvez. Így megszületett a 1996. évi XXXVII. törvény a polgári védelemről, a PV feladatává tette a fegyveres összeütközés, a katasztrófa, valamint más veszélyhelyzet életet és a létfenntartáshoz szükséges anyagi javakat fenyegető hatásai elleni védekezést, a lakosság oltalmazása érdekében a védekezésre való felkészítést.

A magyar polgári védelem azóta felépítésében, feladatrendszerében, működésében megfelel a genfi egyezményekben megfogalmazottaknak, s a kor igényeihez igazodva igyekszik humanitárius segítséget nyújtani a bajbajutottaknak. Ezt szolgálja szervezeti felépítése, egységeinek kiképzése és a lakosság körében végzett felkészítő, tájékoztató tevékenysége.

Jelenleg hatályos szabályozási rendszer, igazodva Magyarország Alaptörvényéhez és az abban foglalt alapelvekhez és követelményekhez, a 2011. évi CXVIII. törvény - a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szól. A polgári védelem a katasztrófavédelem egységes rendszerének integráns része lett.

A katasztrófavédelmi feladatrendszer működése abból az alapvetésből indul ki, hogy ”(1) Magyarország elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez”. Ebből eredeztethető, hogy az állampolgároknak joguk van a biztonságra, de annak megteremtésében nekik maguknak is tevékenyen részt kell venniük.

Tehát joga és kötelezettsége a katasztrófavédelemben való részvétel.

Ennek jegyében szakterületünk alapfeladata a lakosságvédelem, tehát az életet és a létfenntartáshoz szükséges anyagi javakat veszélyeztető hatások elhárítása, az ennek érdekében szükséges szervezési és felkészítő munka, valamint a mindezt megalapozó tervezés. Munkánkkal hozzájárulunk a közbiztonság hatékonyságának növeléséhez, az emberek életminőségének javításához, valamint a nemzetgazdaság biztonságosabb működéséhez.

Elsődleges célunk a hazai települések valós veszélyeztetettségén alapuló rendszeres kockázatértékelése és katasztrófavédelmi osztályba sorolása, a lakosság sebezhetőségére összpontosító veszély-elhárítási tervezés.

A reagálás terén munkánk látványosabb része az önkéntes és köteles polgári védelmi szervezetek létrehozása, felszerelése és begyakoroltatása. Ennek során kiemelt szempont, hogy ezek az egységek a veszélyhelyzeti szintet el nem érő feladatokban is képesek legyenek részt venni, hiszen a katasztrófák csak akkor kezelhetők sikeresen, ha az állampolgár is felelősséget vállal saját biztonságáért.

A veszélyhelyzetek kezelése során valljuk, hogy az áldozatok és túlélők jogai mindenekelőtt valók, és ezt minden típusú döntéshozatalnál tiszteletben tartjuk!